1-2

Ghána válogatottja jutott be másodikként a vb negyeddöntőjébe, miután hosszabbítás után 2-1-re legyőzte az Egyesült Államok csapatát. A korai vezető gólra még feleltek a második félidőben huszáros rohamokat vezető amerikaiak, Asamoah Gyan a 93. percben továbblőtte a Fekete Csillagokat. Kassai Viktor és segítői kifogástalanul dirigálták a találkozót, a magyar játékvezető által jogosan megítélt büntetőből egyenlített az USA.

Az első lehetőség egyből gólt hozott a találkozón. Kevin-Prince Boateng szerzett egy labdát az amerikai térfélen, rávezette a labdát a védőkre, tolt egyet balra, majd ballal, 17 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. A korai gól hatalmas önbizalmat adott az afrikaiaknak, az amerikaiak pedig egyáltalán nem találták a ritmust, így a 31. percben cserélt is Bob Bradley. Nem sokkal később Findley nagy helyzetbe került, de Kingson lábbal mentett, majd a másik oldalon is rezeghetett volna a háló, ha Howard nem ment lábbal Kwadwo Asamoah próbálkozásánál.

Fordulás után szinte azonnal egalizálhattak volna az Egyesült Államok válogatottja: Altidore készített le egy labdát a szünetben beállt Feilhabernek, aki nem tudta átpöckölni azt a kivetődő Kingson felett. A 62. percben megszületett az USA megérdemelt egyenlítő gólja: Dempsey befűzte Jonathan Mensah-t, a bekk felvágta, a büntetőt pedig Donovan helyezte a bal sarokba. Altidore-t Kingson kapus szerelte becsúszva kicsivel később, majd Bradley bal alsóra tartó löketére ért le a portás. A 81. percben ismét a jenkik tankja került oda a kapu elé, estében leadott próbálkozása nem sokkal kerülte el a bal alsót.

Mivel a 90 perc után 1-1 volt az állás, jöhetett a hosszabbítás, ami azonnal gólt hozott: Asamoah Gyan lépett meg egy előre vágott labdával, lefutotta Bocanegrát, majd 11 méterről, ballal a léc alá bombázott. Az amerikai gárdát megfogta a bekapott gól, nem tudott újítani Bob Bradley együttese, így Ghána 2-1-es győzelmével bejutott a legjobb nyolc közé, és a negyeddöntőben Uruguayjal találkozik.

Kassai Viktornak kezdetben nem volt egyszerű a dolga, hiszen a meccs elején több durva belépő is akadt, a magyar játékvezető azonban asszisztensei segítségével még idejében megfékezte az indulatokat egy-egy sárga lappal. A tizenegyest pedig teljesen jogosan ítélte meg. Összességében ismét abszolút pozitívan értékelhető honfitársaink produkciója.

Egyesült Államok – Ghána 1-2 (Donovan 62. – 11-esből ill. K. P. Boateng 6., A. Gyan 93.) – hosszabbítás után

Forrás: pepsifoci.hu