Lengyelország-GörögországVáltozatos és fordulatos 90 percet játszott az idei Eb első meccsén a lengyel és a görög válogatott. Lewandowski révén a rendező lengyelek szereztek vezetést, majd az első félidő végén emberelőnybe is kerültek.

Szünet után nem sokkal Salpingidis azonban egyenlített, sőt, az ellene szabálytalankodó Szczesny kapus pirosat kapott, de a görögök kihagyták az ezért a szabálytalanságért kapott büntetőt, így maradt az 1-1-es döntetlen.

Lengyel rohamokkal kezdődött a Lengyelország-Görögország találkozó, az idei Európa-bajnokság nyitó találkozóján. Elsősorban a jobboldalon voltak veszélyesek a házigazdák, a jobbhátvéd Piszczek felfutásai rendre zavart okoztak. Lewandowski többször is betalálhatott volna, illetve néhány veszélyes távoli kísérlet, ez volt a lengyelek mérlege csak az első negyedórában. A 17. percben újra Piszczek lódult meg, a beadást Lewandowski a kapuba fejelte (1-0).

A folytatásban is inkább a lengyelek maradtak támadásban, bár érthetően a görögök is igyekeztek minél többször eljutni ellenfelük kapujáig. A félidő hajrájában Perquis hagyott ki nagy helyzetet, majd Papastatopoulos kapta meg második sárgáját, így a pirosat is.

A szünetet követően az emberhátrányban játszó görögök hamar egyenlíteni tudtak: Szczesny és Wasilewski elvétette a labdát, a csereként beállt Salpingidis pedig a kapuba lőhetett (1-1). A 68. percben jöhetett volna el a meccs fordulópontja, Salpingidist kaszálta el Szczesny, aki piros lapot, a görögök pedig büntetőt kaptak. A tizenegyest azonban Karagounis rosszul lőtte, illetve a cserekapus, Tyton bravúrral megfogta.

A hátralevő időben Salpingidis lőtt még egy hajszállal is, de lesgólt, illetve mindkét oldalon volt néhány veszélyesebb lövés, de nagy gólhelyzet már nem alakult ki, maradt az 1-1-es döntetlen.

 

Lengyelország – Görögország 1-1 (Lewandowski 17., ill. Salpingidis 51.)

 

{module forrás: pepsifoci|none}