7-0

Portugália hatalmas verést mért Észak-Koreára a világbajnokság G csoportjának második körében. A luzitánok 7-0-s győzelme azt jelenti, hogy kisebb csoda kellene ahhoz, hogy Brazília mellett ne ők jussanak a legjobb 16 közé ebből a négyesből. A henger a második félidőben indult be.

Az első félidőben nem játszott alárendelt szerepet Észak-Korea. Portugália szenvedett, egy gól azonban egy villanás után így is összejött: Raúl Meireles lőtt 12 méterről a bal sarokba.

A második felvonást is nagyon bátran kezdték az ázsiaiak, semmi jel nem utalt arra, hogy mészárlás lesz a vége, pedig az lett… A második bekapott találat (Meireles passza után Simao lőtt a kapus alatt a hálóba) összetörte a koreaiakat, ezt követően portugál gála zajlott a pályán.

Almeida közelről fejelt a kapuba, Tiago pedig Cristiano Ronaldo előkészítése után volt eredményes. Egy hatalmas védelmi hiba után Liedson rúgta az ötödiket a 81. percben, Cristiano Ronaldo is ünnepelhetett egyet (másfél év után újra), a kegyelemdöfést pedig Tiago adta meg.

Győzelmével a portugál válogatott nagyon közel került ahhoz, hogy továbblépjen Brazília mellett a G csoportból, hiszen gólkülönbsége igen kiváló Elefántcsontpart negatív mutatójához képest.

 

Portugália – Észak-Korea 7-0 (R. Meireles 29., Simao 53., H. Almeida 56., Tiago 60., 89., Liedson 81., C. Ronaldo 87.)

G-csoport állása a 2. forduló után

Csapat Msz. Gy. D. V. Gk. P.
Brazília 2 2 0 0 5-2 6
Portugália 2 1 1 0 7-0 4
Elefántcsontpart 2 0 1 1 1-3 1
Észak-Korea 2 0 0 2 1-9 0

Forrás: pepsifoci.hu