3-2

Az első félidőben az olaszoknak közük nem volt a mérkőzéshez annak ellenére, hogy a biztos továbbjutáshoz egy győzelemre volt szüksége Marcello Lippi alakulatának. Hamsik már hamar megszerezhette volna a vezetést, de rosszul célzott, egy eladott labdából viszont megszerezték a vezetést a szlovákok. Vittek lépett be a két belső védő közé, majd estében kicentizte a jobb alsó sarkot. A felvonás hajrájában még Strba és Kucka távoli lövése jelentett veszélyt a kapura.

Fordulás után a cseréknek köszönhetően talán valamivel aktívabbá váltak az olaszok, ez azonban nem jelentett lényegi változást a meccsben. Di Natale egy szép ütempassz után egyenlíthetett volna, de méterekkel a bal alsó mellé lőtt, majd ugyanő egy átlövéssel operált, de próbálkozása elhalt Mucha kezében. A 67. percben centik hiányoztak az 1-1-hez: Mucha hibája után Quagliarella lőtt kapásból, a próbálkozás a gólvonalon álló Skrtel térdéről jött vissza.

Nem sokkal később a szlovákok dönthettek volna, egy kontra végén Stoch lőtt a bal felső mellé. A 73. percben aztán már nem volt mese: egy szöglet után visszakerült a labda Hamsikhoz, aki egyből laposan középre adott, a rövidre Chiellinit megelőzve Vittek robbant, és a bal alsó sarokba perdített.

Ezt követően rákapcsoltak az olaszok, és hamar szépítettek is: egy remek sarkazás után Mucha még kifogott egy ziccert, di Natale azonban a hálóba passzolta a kipattanót. Percek múlva Quagliarella is betalált, de lesről tette mindezt, így korai volt a talján drukkerek öröme.

Az utolsó percek rendkívül izgalmasra, hektikusra sikerültek, a pontok sorsát végérvényesen egy gyorsan elvégzett bedobás döntötte el: Kopunek lépett meg, kihasználva, hogy nincsen les, és a kapuson átemelve talált a kapuba. Quagliarella egy hatalmas bombával még szépített, a 3-2 azonban így is a világbajnok kiesését jelenti!

 

Szlovákia – Olaszország 3-2 (Vittek 25., 73., Kopunek 89. ill. di Natale 81., Quagliarella 92.)

 

Az olasz válogatott hatalmas meglepetésre, őrületes hajrá után 3-2-es vereséget szenvedett Szlovákia ellen a vb F csoportjának harmadik körében, így a négyes utolsó helyezettjeként búcsúzott. Paraguay és Új-Zéland 0-0-s döntetlent játszott, így a dél-amerikaiak nyerték a kvartettet északi szomszédainkat megelőzve.

F-csoport

Csapat Msz. Gy. D. V. Gk. P.
Paraguay 3 1 2 0 3-1 5
Szlovákia 3 1 1 1 4-4 4
Új-Zéland 3 0 3 0 2-2 3
Olaszország 3 0 2 1 4-5 2

Forrás: pepsifoci.hu