1-0

Igen komoly bajba került a Samuel Eto’o vezette Kamerun a világbajnokság E csoportjában. Az afrikaiak 1-0-s vereséget szenvedtek Japán ellen a nyitó körben egy nagy védelmi hibának köszönhetően. A mindent eldöntő találatot Keisuke Honda jegyezte az első félidő hajrájában.

Az első félidő nem hozott túl sok izgalmat, a kapu felé is elvétve lőttek a csapatok. Kamerun a 37. percben késztette először érdemi mozgásra a japán kapust, Kawashima magabiztosan védte Enoh löketét. A riogatásra góllal feleltek az ázsiaiak: Matsui jobboldali beadását két bekk is elvétette, így a labda Honda elé pottyant, aki 5 méterről a hálóba pöckölt.

A második félidőben valamelyest felpörgette a ritmust Kamerun, és hamar komoly lehetősége is nyílt az egyenlítésre. Eto’o három védőt bolondított meg a jobb szélen, visszatett labdáját Choupo-Moting tekerte a jobb felső fölé. Maradt mezőnyfölényben az afrikai alakulat, de igazán nem volt átütő erő az akciókban, így Japán magabiztosan őrizte előnyét.

Ahogy telt-múlt az idő, úgy vált egyre idegesebbé az afrikai csapat, nagy helyzetet azonban nem tudott kialakítani. Mbia egy átlövéssel ugyan megdöngette a felső lécet, ám gól nem esett.

A japánok győzelme azért nevezhető megérdemeltnek, mert egyetlen igazi helyzetüket hidegvérrel értékesítették.

 

Japán – Kamerun 1-0 (Honda 38.)

E-csoport állása az 1. forduló után
Csapat Msz. Gy. D. V. Gk. P.
Hollandia 1 1 0 0 2-0 3
Japán 1 1 0 0 1-0 3
Kamerun 1 0 0 1 0-1 0
Dánia 1 0 0 1 0-2 0

Forrás: pepsifoci.hu