Budapest, Merlin – december 8., szombat, 22:00

 DJ Vadim Soundcatcher World Tour

Az orosz származású, de gyerekkora óta Londonban, másfél éve pedig Brooklynban élő DJ Vadim azon kevés zenekészítők egyike, akik sikeresen képesek lavírozni a független hip hop és a leftfield instrumentális zenei világ között.

 

Vadim gyakori vendég nálunk, de minden alkalommal valamilyen komoly meglepetéssel áll elő. A december 8-i Crate Soul Pressure buliba az új albuma, a BBE Records-nál megjelent "The Sound Catcher" kapcsán hívtuk el, amelyen többek között a "mi" Senánk is vendégszerepel.

Vadim az elmúlt években folyamatosan járta a világot különböző produkcióival. A tavalyi sikeres One Self album elkészítését követően New Yorkba költöztette stúdióját, hogy a hiphop szülővárosában új inspirációt találjon az új lemezéhez. Az ötödik szólóalbumát, az idén tavasszal megjelent "The Sound Catcher"-t meghallgatva egyet tudunk érteni Vadimmal, aki szerint ez az eddigi legtömörebb, legprecízebb és legjobb munkája. A hiphop-elemek mellett a lemezen dub, soul, blues és még néhol boogie diszkó is tetten érhető.

Az élőben lemezjátszókkal, szemplerrel és effektekkel operáló DJ Vadimot a december 8-i estén három hölgy kíséri: felesége, a csodálatos MC Yarah Bravo, az egyre több produkciónak (Bonobo, Belleruche, DJ Vadim, Aaron Jerome) hangját kölcsönző Katherin DeBoer és természetesen a Budapesten élő és alkotó magyar-ghánai MC Sena, aki az idén több európai turnéállomáson is fellépett Vadimmal. Mindehhez perkán Bongo Pete hergeli a népet.

Belleruche
Bónuszként live acttel lép fel a brightoni Tru Thoughts kiadó új üdvöskéje, a "turntable soul-t" játszó angol Belleruche. A formáció tagjai Ricky Fabulous (gitár), DJ Modest (lemezjátszók) és Katherin DeBoer, aki Bonobo élő együttesének énekeseként nemrégiben már elkápráztatta a Merlin közönségét. A Belleruche debütáló "Turntable Soul Music" címet albuma a közelmúltban jelent meg.

Forrás: port.hu