Önkéntes programmal indítja az évet a TEVAgy a Hős…

 

 

 

 

 

 

Életet menteni csodás dolog! Tanítani azt, hogy hogyan kell életet menteni, és hogyan kell a kritikus pillanatban viselkedni, pedig igazi hivatás. A TEVAgy a Hős! kampány tavaly indult útjára, melynek igen nagyra törő célja, hogy Magyarországon mindenkit megtanítson újraéleszteni. A program két kitalálója, Klupács Péter és Mészáros Zalán pedig most önkénteseket keres, akik csatlakoznak a csapathoz és velük együtt járva az országot, újraélesztést oktatnak az új módszer segítségével.

Több mint 2 millióra becsülhető azoknak a száma, akik tavaly a TEVAgy a Hős! program segítségével tanultak meg újraéleszteni. Középiskolások, vállalati dolgozók, sportolók, családi rendezvények résztvevői, óvodások és zenei fesztiválok rajongói is beletartoznak abba a közösségbe, akik már pontosan tudják, mit kell tenni akkor, ha valaki összeesik mellettük és hirtelen szívhalál miatt leáll a szívük. Ők azok, akik már nem állnak megdöbbentem egy ilyen helyzetben és nem a mentőket hívják azonnal tanácstalanul, hanem közös csövet képeznek, és elkezdik nyomni a mellkast. Hiszen 4 perc áll rendelkezésre, hogy valakit még agykárosodás nélkül újra tudjunk éleszteni.Nem sok, de azoknak, akik tudják, hogy mi a teendő és mernek is cselekedni, bőven elég arra, hogy megmentsék embertársuk életét.

Klupács Péter mentő-technikus és Mészáros Zalán volt mentőtiszt tavaly egész évben járták az országot és idén is nyitottak minden meghívásra. Azonban naponta 70 ember hal meg hirtelen szívhalál következtében, mely egy évben 20-25 000 embert jelent, és ahhoz, hogy minél több segítő kéz legyen ilyenkor a közelben, több oktatóra és segítőrevan szükség. Mivel maga az életmentő technika 15 perc alatt elsajátítható egy labda segítségével, így ez a fajta tudás könnyedén átadható bárkinek, bárhol. Az önkéntesek feladata többek között az lesz, hogy segítsék a TEVAgy a Hős! program terjesztését, részt vegyenek a csoportos oktatásokon, majd saját maguk is képesek legyenek ezt a fajta technikát tovább adni nagyobb közösségek számára. Munkájukat nem csak a vezetők, de egy digitális oktatócsomag is segíteni fogja, mely tartalmazza a legfontosabb elméleti ismereteket is. Ez az önkéntes felhívás nem csak jelenlegi mentősöknek, életmentőknek és egyéb egészségügyi szakdolgozóknak szól, hanem mindenkinek, aki úgy érzi, örömmel részt venne ebben a kezdeményezésben. Hiszen a program lényege és nagyszerűsége abban rejlik, hogy ez a fajta újraélesztési technika, mely csupán 5 lépésből áll, könnyedén elsajátítható, megtanulható és tovább adható bárhol, bárkinek. A legnagyobb kihívás benne az, hogy megerősítsük magunkat és elég bátorságot gyűjtsünk ahhoz, hogy a kritikus pillanatban merjünk cselekedni, merjünk hősként viselkedni.

Legyen ez az év a bátraké!

Részletek és jelentkezés: www.tevagyahos.hu

https://www.facebook.com/TEVAgyaHos

 

A TEVAgy a Hős! programról:

Mint az már ismeretes, Magyarországon évente 20-25 000 embert, egy kisvárosnak megfelelő lakosságot veszítünk el hirtelen szívhalál következtében, mely a vezető halálozási ok. Ez azt jelenti, hogy naponta 70 ember, azaz óránként 2-3 ember hal meg, mert az emberek zöme hazánkban nem tudja, hogyan kell újraéleszteni a rászorultat. Míg Németországban 1000 emberből 973 tud újraéleszteni, addig 1000 magyar közül összesen 17 ember tudja, hogy mitévő legyen ilyen vészhelyzetben. A TEVA Gyógyszergyár Zrt által támogatott TEVAgy a Hős! program kitalálói, Klupács Péter és Mészáros Zalán sok éves szakmai tapasztalatukra alapozva dolgozták ki az újraélesztés sajátos módszerét, melynek lényege, hogy a közhiedelemmel ellentétben a segítségnyújtónak az elsődleges feladata nem az, hogy a mentőket értesítse. A beteg túlélési esélyeit drasztikusan növeli az azonnali szívmasszázs megkezdése, melynek helyes alkalmazásával a legfontosabb érhető el: időt nyerhetünk.