weboldal jelenlegi és egykori iskolai osztályoknak, óvodai csoportoknak, egyéb közösségeknek
Napjainkban már egyre gyakoribb az igény kisebb közösségek (iskolai osztályok, egyéb csoportok) részéről, hogy a céljaiknak a lehető legjobban megfelelő, az információ cserére és kapcsolattartásra alkalmas, ugyanakkor egyszerűen kezelhető, praktikus, mutatós és mindenekelőtt megfizethető árú honlappal rendelkezzenek.
Számos ingyenes CMS rendszer érhető el, amelyek segítségével látványos weboldal készíthető különösebb webinformatikai ismeretek nélkül, ezek közül az egyik legelterjedtebb program a Drupal rendszer. Azonban a Drupal csak általános feladatokra kínál kész megoldásokat, a sajátos osztályigényeknek megfelelő programmodulokat saját magunknak kell elkészíteni. Ehhez már komoly PHP programozási ismeretek szükségesek, a programok elkészítése pedig időigényes.
A School Page System weboldalrendszer erre kínál megoldást. A rendszer Drupal keretrendszerbe illeszthető kiegészítő programmodulokat tartalmaz, amelyek kifejezetten iskolai osztályok igényei alapján kerültek kialakításra, mely azonban lehetővé teszi az egyéb közösségek (óvodák, bölcsödék) céljaira való felhasználást is. A rendszer a többek között alábbi menüket/blokkokat tartalmazza, amelyek természetesen igény szerint kikapcsolhatóak:
- Bemutatkozó oldal osztály/csoportfényképpel
- Osztály/csoport névsor, fényképpel, elérhetőségi adatokkal (ezeket csak a bejelentkezett felhasználók láthatják)
- Tanári/gondozói/vezetői névsor fényképpel, tantárgy megnevezéssel, elérhetőségi adatokkal (ezeket csak a bejelentkezett felhasználók láthatják)
- Dinamikus órarend (A/B hét változattal), amely az éppen aktuális tanórát külön jelzi
- Házi feladatok rovat, amelyben naptárból kiválasztva lehet megtekinteni az adott napon feladott házi feladatokat, a tanóra keretében elvégzett feladatokat.
- Iskolai tanórák nyilvántartása, hiányzási kimutatásokkal – a hiányzási adatok összeállításánál nagy segítséget jelent
- Elektronikus napló
- Fórum a regisztrált felhasználók számára, ezen belül csoportfórumok lehetősége
- Hírlevél küldés a regisztrált felhasználók részére, akár célcsoportonként külön-külön
A weboldal lehetőséget biztosít a napi hírek megjelenítésére, melyek határidőhöz köthetők, így az aktualitásukat vesztett hírek eltűnnek, de természetesen nem törlődnek.
A regisztrált felhasználók a csoport jellegétől függően több csoportba oszthatók, pl. iskolai osztály esetén tanuló, tanár (ezen belül igazgató, igazgató-helyettes, osztályfőnök, SZMK-tag stb.). (A továbbiakban egy iskolai osztály lehetséges igényei alapján készült a tájékoztató, de természetesen más jellegű csoportok esetére is értelmezhetőek.)
A weboldal tartalommal való feltöltéséhez a Drupal rendszer biztosít egy jól kezelhető felületet, amelyet a közösség bármely, erre feljogosított tagja kezelhet. A jogosultsági szintek lehetnek:
- adminisztrátor – célszerűen az osztályfőnök vagy egy kiválasztott szülő. Jogosult bármilyen módosítást végezni a honlap adataiban, kezeli a felhasználók adatait.
- szerkesztő – bármely diák, tanár vagy akár szülő is lehet, az adott osztályhoz kapcsolódó személyek közül. A honlap napi szerkesztését végzi.
- felhasználók – bejelentkezési jogosultsággal rendelkeznek, láthatják a nem publikus elérhetőségi adatokat, illetve hozzászólhatnak a Fórumon.
- tanárok, tanulók, szülők – bejelentkezési jogosultsággal rendelkeznek, eltérő tartalomhoz férhetnek hozzá. A hozzáférésijogokat az Adminisztrátor szabályozza csoportonként .
A weboldal a Drupal rendszer megoldásaival egyedi megjelenésűvé tehető, számos látványos mintaoldal érhető el, melyek utána egyedivé alakíthatóak.
A rendszert működő Drupal oldalakba illesztve telepítjük, de igény esetén teljes rendszertelepítést is vállalunk, ehhez tárhelyet is biztosítunk. Ez esetben sajatnev.s-p-s.hu domaint biztosítunk, de saját domain regisztrációjára is van lehetőség.
Működőképes DEMO verzió megtekinthető a http://demo.s-p-s.hu weboldalon.
További részletek: www.s-p-s.hu