A general Motors egy új kettős üzemű hibrid rendszert alkotott aChrislerrel, Mercedes-szel és a BMW-vel együttműködésben. A rendszer mostanában debütált a Chevrolet Tahoe-ban és a GMC Yukon-ban. A GM teherautóiban is meg fog jelenni az ősz folyamán és személyautóiban is valamikor a jövőben. Hátra volt még a rendszer valódi használatban történő tesztelése, melyet a GMC Yukon-ban végeztek el. Három járművet hasonlítottak össze. Az egyik egy hagyományos 2008-as modell, egy 5,3 literes V8-as motorral, a másik pedig egy Yukon Hybrid. Mindkét autó összkerék-hajtással rendelkezik. E mellett egy 2008-as Mecedes-Benz GL320 CDI-vel is összehasonlították a hibrid rendszerrel ellátott GMY Yukont.
Az eredmény nem túl biztató a GM kettős rendszere számára, hiszen a Mercedes dízelje szinte minden összehasonlításban jobb eredményt produkált.
Forrás: Servian