A napfoltok aktivitása nem erősödött fel újra a tavaly márciusban elért 11 éves rekord óta, mellyel tovább emelkedtek a félelmek, hogy a bolygón újabb jégkorszak készülődik.

Phil Chapman űrhajós és geofizikus, az első ausztrál, aki a NASA-nál lett asztronauta, azt állítja, az US Solar és a Heliospheric Obszervetórium képei azt mutatják, nincs folt a nap felszínén.

Azt mondta, a Föld gyorsan lehűlt 2007.január és 2008.január között, körülbelül 0,7 Celsius-fokkal.

„Ez a leggyorsabb hőmérsékletváltozás a műszeres mérések óta, és visszavisz bennünket oda, ahol 1930-ban jártunk,” írta Dr. Chapman egy újságcikkben.

„Ha a hőmérséklet nem áll helyre hamarosan, arra kell következtetnünk, hogy a globális felmelegedésnek vége.”

A Meteorológiai Hivatal szerint Ausztráliában a hőmérséklet 1970. óta magasabb volt, mint az 1960. és 1990. közötti időszak átlaga, kivéve néhány hidegebb évet, és most 0,3 Celsius-fokkal magasabb, mint a hosszú távú átlag.

Néhány tudós azt gondolja, az erős mágneses mező, amikor a napon bőven figyelhetünk meg foltokat, megvédi a földet a kozmikus sugaraktól, így csökkentve a felhőzetet; azonban amikor kevés napfolt mellet a mező is gyenge, a sugarak behatolnak az alacsonyabb légkörbe és növekszik a felhővel borított terület, így hűlik a felszín.

Azonban az USA Nemzeti Atmoszféra Kutatási Központ 2006-ban kiadott jelentése szerint a napnak elhanyagolható hatása van a klímaváltozásra. A kutatók azt írták a Nature magazinban, hogy a nap fényessége 0,07%-ot változott a 11 éves napfolt ciklus alatt, és ez túl kevés a hőmérséklet Ipari Forradalom óta történt emelkedéséhez.

Dr. Chapman megelőzést, vagy késleltetést javasol a lehűlés késleltetésére, mint a szibériai és kanadai hó eldózerolását, hogy ezzel a felszín kevésbé tükrözze vissza a napsugarakat.

Véleménye szerint 50%-os esélye van, hogy globális lehűlés következik be a felmelegedés helyett.

 

Forrás: servian.hu