Az online hirdetési piacon jelen lévő óriások folyamatosan növekednek, a meghatározó Facebook és Alphabet egyaránt kedvező üzleti eredményekről számolt be a harmadik negyedévre vonatkozóan. A legnagyobb közösségi oldalt naponta több mint 1,8 milliárd felhasználó kereste fel szeptemberben, a Google anyacége pedig majdnem 60 százalékkal növelte nyereségét.
A globális reklámpiacra vonatkozó elemzések és előrejelzések általában azt mutatják, hogy bár a teljes szektorban a koronavírus-járvány és a nyomában érkező bizonytalanság és gazdasági válság miatt csökkenés várható, a digitális szegmens esetében stagnálás sőt, egyes helyeken még növekedés is jöhet. A harmadik negyedéves üzleti eredmények alapján a digitális hirdetési piac két legnagyobb szereplőjének, a Facebooknak és a Google anyavállalatának, az Alphabetnek egyelőre nem igazán ártott a járvány.
Az Alphabet 46,17 milliárd dolláros bevételt ért el a július-szeptemberi időszakban, ami 14 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A nyereség esetében ugyanakkor jóval nagyobb volt a változás, a tavalyi 7,07 milliárd dollár után 11,25 milliárd dolláros profitot értek el, vagyis közel 60 százalékos bővülést tudtak felmutatni. A keresőhirdetésekből származó bevétel esetében visszafogott, 10 százalék alatti növekedés volt, viszont a YouTube már ötmilliárd dollár fölött hozott a harmadik negyedévben, ami éves összevetésben 32 százalékos bővülést jelent. Bár egyelőre viszonylag kis szeletét adja a forgalomnak a Google Cloud, a felhőalapú megoldásoknál is nagyon gyors, 40 százalék fölötti fejlődést tudtak elérni.
A Facebook 21,47 milliárd dolláros bevétellel zárta a harmadik negyedévet, ez az előző évhez képest 22 százalékos bővülést jelent. Ez a forgalom szinte teljes egészében a hirdetésekből jön, ráadásul a cégnél azzal számolnak, hogy az utolsó negyedévben még nagyobb mértékben bővül majd a reklámbevételük.
Bővebben: https://startuponline.hu/a-digitalis-szekorban-toretlen-a-novekedes/
Forrás: startuponline.hu