Évről évre növekszik a hagyományos, papír alapú helyett az elektronikus jelentkezést választók aránya. Két évvel ezelőtt a felvételizők mintegy 10, tavaly 13, az idei évben pedig már csaknem 38 százaléka használta az e-felvételi lehetőségét – tájékoztatta az Educatio Kht. az Edupress-t.
Az e-jelentkezés térhódítása mögött számos ok húzódhat meg. Az általános számítógép-használati, informatikai ismeretek egyre szélesebb körben terjednek, az internet is mind többek számára érhető el, mindez nagyban magyarázhatja az elektronikus jelentkezések növekvő számát. Ellentmondás azonban, hogy az egyébként kifejezetten aktív számítógéphasználó fiatalabb korosztályok még mindig kevesen vannak az e-felvételizők körében.
A férfiak 43, a nők 31 százaléka választotta az e-jelentkezést, míg lakóhely szerint a főváros és megyei jogú városok jelentkezői körében a legmagasabb az e-felvételizők aránya – a fővárosiak 43 százalékával szemben a községekben élők mindössze 33 százaléka élt ezzel a lehetőséggel. Az elmúlt években az elektronikus jelentkezés főleg az idősebb, már diplomával rendelkező felvételizők körében volt népszerű. Bár a tendencia alapjaiban az idei évben sem változott meg, de a korábbi évekhez képest a legfiatalabb korosztályokban is számottevően – 25 százalék körülire – emelkedett az e-jelentkezők aránya. Az elsősorban az idősebb korosztályokból kikerülő, már diplomával rendelkezők csoportjában 58 százalékos az e-felvételizők aránya, míg a diplomával még nem rendelkező jelentkezők 35,5 százaléka választotta az elektronikus jelentkezést.
A 2009-es keresztféléves eljárásnál is látszik, hogy a mesterképzésekre jelentkezők az átlagosnál nagyobb arányban választják az e-felvételit, nem volt ez másként a mostani időszakban sem: a mesterszakokra jelentkezők 53 százaléka e-felvételizett, ugyanakkor az alap- és osztatlan képzéseket megjelölőknek csak nagyjából egyharmada választotta ezt a lehetőséget.
Más oldalról nézve: míg az összes jelentkező nagyjából 13 százaléka választotta a mesterképzést, addig az e-felvételizők csaknem 20 százalékát a mesterszakokra igyekvők teszik ki. Alap- és osztatlan képzésekre az összes felvételiző valamivel több mint 80 százaléka adta be jelentkezését, az e-felvételizőknél ez az arány azonban csak 76 százalék.
Jelentős eltérések mutatkoznak tagozatok szerint is: az első helyen levelező és esti képzésre, valamint távoktatásra jelentkezők 50 százalék körüli arányban, míg a nappali tagozatot választók nagyjából egyharmadrészt nyújtották be elektronikusan jelentkezésüket.
Az e-felvételizők arányában az egyes képzési területek közül az első helyes jelentkezéseket tekintve – nem meglepő módon – az informatika vezet, jelentkezői csaknem 52 százalékban az elektronikus utat választották; az átlagosnál nagyobb az e-jelentkezők aránya a műszaki területet (42 százalék), és érdekes módon a pedagógusképzést választók (41 százalék) körében is. A másik oldalt az orvos- és egészségtudományi, a jogi és igazgatási, az agrár, valamint a sporttudományi képzések jelentik: ezeken a területeken az átlagnál alacsonyabban, 30-33 százalék körül alakultak az e-jelentkezői arányok.
Forrás: www.edupress.hu