Egy hétig lehet még igényelni a diákhiteltMár csak egy hetük maradt igénylésük leadására azoknak a felsőoktatásban tanulóknak, akik eddig még nem kértek diákhitelt, de már az első kifizetési napon, október 15-én pénzhez szeretnének jutni.

Ez a pénzösszeg akár 200 ezer – a költségtérítéses hallgatók számára akár 250 ezer – forint is lehet – közölte a Diákhitel Központ.

Az októberi kifizetéshez szeptember 15-ig kell leadni az igényléseket a kijelölt postahivatalokban vagy a Diákhitel Központtal együttműködő bank- és takarékszövetkezeti fiókokban. Az igénylőknek addig be kell iratkozniuk tanintézetükbe is, hiszen a jogszabály szerint diákhitelt csak beiratkozott hallgató kaphat.
Aki korábban már kapott diákhitelt, annak nem kell azt újra igényelni, viszont az októberi folyósítás érdekében nekik is be kell iratkozniuk szeptember közepéig. Emellett az esetleges módosítási igényeket, adatváltozásokat haladéktalanul be kell jelenteniük a www.diakhitel.hu honlapról letölthető nyomtatványokon. A költségtérítéses hallgatók beiratkozását tavaly óta könnyíti meg az úgynevezett engedményezési eljárás, amelyet már 29 tanintézményben ehet igénybe venni. Az engedményezés értelmében a hallgatók közvetlenül felsőoktatási intézményük számlájára utaltathatják a megállapodásban rögzített összeget. Így az intézmény elfogadja a beiratkozást anélkül, hogy a félév kezdetekor befizették volna a költségtérítést.

 

(www.edupress.hu)