Hamarosan végéhez ér a felsőoktatási felvételi jelentkezés, a határidő az előző évekhez hasonlóan február 15-e, ezután már csak egyszeri sorrendmódosításra nyílik lehetőség. A tapasztalatok szerint minden évben sokan vannak, akik az utolsó pillanatra hagyják a jelentkezést, pedig nem érdemes a végsőkig kivárni, hiszen a kapkodás miatt nőhet a jelentkezési lap hibás kitöltésének esélye.
Ez azonban elkerülhető az e-felvételi használatával, ám ekkor is érdemes a határidő előtt megkezdeni a jelentkezést.
Finiséhez ér az idei felsőoktatási felvételi jelentkezés, február 15-én lejár ugyanis a jelentkezési határidő. Az elmúlt évhez képest közel 900-zal több képzés indul a különböző szinteken: több mint háromezer alapképzés, közel 1500 felsőfokú szakképzés (1199) és majd három és fél ezer mesterképzés közül választhatnak a felsőoktatásba készülő jelentkezők.
Amit érdemes tudni, hogy a jelentkezési díjak nem változtak, idén is kilencezer forint az alapdíj, ezért az összegért három képzésre lehet jelentkezni. Aki ennél több helyre szeretne felvételizni, annak jelentkezésenként 2000 forintot kell fizetnie. A jelentkezésre három hónap állt rendelkezésre, a minden évben december 15-én megjelenő Felsőoktatási felvételi tájékozatóban található jelentkezési lapokon, illetve az ugyanezen a napon megnyitott e-felvételi rendszerben, a www.felvi.hu oldalon.
„Azt javasoljuk a felvételizőknek, hogy amennyiben tehetik, minél előbb nyújtsák be felvételi jelentkezésüket. Tapasztalataink szerint minél később adja be jelentkezését a továbbtanulni vágyó, a sürgető határidő miatt nőhet az esély a hibás kitöltésre. Az e-felvételi használatával a hibás kitöltés elkerülhető, de ebben az esetben is érdemes már a napokban megkezdeni a jelentkezést. Az elektronikus felületre ugyanis még vissza lehet térni további módosításokkal, pontosításokkal” – mondta Kerékgyártó Sándor, a felvételi lebonyolításában részt vevő Educatio Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a jelentkezéssel kapcsolatban.
Érdemes tehát elkerülni az utolsó napok rohamát mind a papír alapú, mind pedig az elektronikus jelentkezés esetében. Az utóbbi a www.felvi.hu oldalon való regisztráció után érhető el, postai jelentkezéshez szükséges jelentkezési lap pedig megtalálható a már említett Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban, illetve beszerezhető még az Educatio Ügyfészolgálatán (Budapest, XIII. Váci út 35. I. emelet), a felsőoktatási intézményekben és a megyei kormányhivatalokban.
A jelentkezési határidő: 2011. február 15. éjfél.
(www.edupress.hu)