Művészet felsőfokon – diploma és alkotói karrierA művészeti képzésben a fiatal diplomások oktatása és menedzselése is feladata a felsőoktatási intézményeknek. Öt-hatszoros túljelentkezéssel zárultak az idei első körös felvételik a hazai művészeti képzéseken. – hangzott el az Oktatásért Felelős Államtitkárság első körös felvételi eredményeket ismertető sajtótájékozatóján.

Az átlagosnál jóval alacsonyabb keretszámot minden évben túllépi a fiatal művészek jelentkezési kedve. Idén 740 főt vehettek fel művészeti képzésekre, országszerte további 66 szakra lehet még jelentkezni a pótfelvételi eljárás keretében.

 

Művészeti képzéseket pótfelvételiben hirdető intézmények között kevés a budapesti, 80%-ban a vidéki egyetemek és főiskolák várják a jelentkezőket főként zenei és média szakterületekre. A Fővárosban a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán televíziózással kapcsolatos képzésekre jelentkezhetnek még a fiatalok, indul kameraman, média design és televíziós műsorkészítő szakirány is. Idegen nyelvű művészeti szakirány is elérhető itthon, a Gábor Dénes Főiskola e-learning alapú felnőttképzési art&design képzéssel célozza meg azokat, akik saját tempójukban, akár más tanulmányok vagy munka mellett az angliai Hertfordshire Egyetem művészeti diplomáját szeretnék megszerezni. A vidéki felsőoktatási intézmények közül a Szegedi Tudományegyetem hirdeti meg a legtöbb, főleg zenei képzést a pótfelvételi keretében. A Nyugat-magyarországi Egyetemen országosan egyedülálló, formatervezés és formatervező művész, tervezőgrafika és építőművészet szakirányok várják a pótfelvételizőket.

Művészet felsőfokon – diploma és alkotói karrierA vidéki intézményekben átlagosan kevesebben jelentkeztek, ami az elhelyezkedési lehetőségekkel is összefüggésben lehet. A államtitkárság sajtótájékoztatóján Hoffmann Rózsa hangsúlyozta, nem akarják „egyetemteleníteni” a vidéki városokat, hiszen a színvonal itt is magas. Az oktatási államtitkár szerint meg kell szüntetni a Budapest-központúságot a felsőoktatásban, amire 2012 szeptemberétől több intézkedés lép majd életbe. Dux László a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a vidéki városokban ott növekszenek elsődlegesen a felsőoktatási számok, ahol húzóberuházásokkal erősödik a gazdaság. A Nyugat-magyarországi Egyetem képviselőjétől megtudtuk, hogy számukra a hallgatók gyakorlati támogatása a képzés során és utána is elsődleges fontosságú, ami a művészeti képzésekben jelenti az alkotások, szellemi termékek piaci hasznosítását. A NYME-n működő Technológia Transzfer Iroda kimondottan erre a feladatra jött létre, vezetője Dr. Walter Katalin elmondta, már három szabadalom, egy használati mintaoltalom és tíz formatervezési mintaoltalom esetében történt meg az oltalmi bejelentés az iparjogvédelmi hatóság felé. Szabadalmaztattak például egy a ragasztóanyag előállítására alkalmas eljárást, de csökkenthető méretű vitorlást is. Egy kajak-kenu versenyekhez tervezett mentőhajó használati mintaoltalmi bejelentés alá került.

A Nyugat-magyarországi Egyetem harmadéves építészhallgatója, Szalay Csaba nemrégiben egy az egyetemen megrendezésre kerülő nemzetközi alkotótábor – Kavincs – során egy három méter magas kavics alakú mászókát álmodott meg, és örömmel fogadja a Technológia Transzfer Iroda segítségét művének formatervezési mintaoltalom alá vonásához. „Örülnék neki, ha játszótérre kerülhetne a mászóka, sorozatgyártásban nem, de cégek, szervezetek megrendelésére készíteném el. Az EU-s követelményekhez való igazodásban és az oltalomhoz pedig a Technológia Transzfer Iroda támogatása szükséges.”