Integrációt fontolgat három intézményA Miskolci Egyetem (ME), a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola (KRF) és az egri Eszterházy Károly Főiskola (EKF) tartozna a jövőben egy szervezeti egységbe a május 9-ei rektori konferencián egyeztetett tervek szerint. Azt, hogy terveznek-e megszüntetni képzéseket valamelyik intézményben, egyelőre nem lehet tudni – írja a minap.hu.

 

Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora bemutatta az új felsőoktatási térképet, melyen látható, hogy ez a három intézmény alkotja majd az ország északi részén az öt vidékre tervezett pólus egyikét. Mint mondta, a kormány és a rektorok is tudják, hogy a Miskolcnak fontos szerepe van a régió felzárkóztatásában, így úgy véli, az egyetem a jövőben is megőrzi majd vezető szerepét a régióban. Hozzátette, nem tervezik, hogy bizonyos képzéseket elköltöztessenek Miskolcról. Azt valószínűnek tartja, hogy lesz racionalizálás, de sürgős költöztetésről nincs szó.

Magda Sándor, a Károly Róbert Főiskola rektora kiemelte, hogy a legfontosabb az, hogy megszüntessék a párhuzamosságokat, vagyis ne legyenek egyforma képzések a három intézményben. Véleménye szerint például nem kellene engedélyezni, hogy turizmus-vendéglátás legyen Miskolcon, Egerben és Gyöngyösön is, hanem csak ott, ahol minden feltétel adott. Azt nem tudja elképzelni, hogy a Miskolci Egyetem irányítaná a két főiskolát, de azt igen, hogy az intézmények együtt dolgozzanak.

A minap.hu információi szerint az egri Eszterházy Károly Főiskola integrálná a Sárospataki Főiskolai Kart, és a művészeti és pedagógusképzés központja lenne. A jövőben a felsőoktatás finanszírozásakor nem az intézmények, hanem a pólusok kapják majd a támogatást, annak érdekében, hogy hatékonyabban használhassák fel a forrásokat. Az egyetemek és főiskolák júniusban készítik el azokat a terveket, amelyek a szervezeti átalakítás részleteiről szólnak. A felsőoktatási pólusok leghamarabb 2013-ban alakulhatnak meg. A pólusok megalakításának célja, hogy megszüntesse a rendszerben a párhuzamosságokat, vagyis hogy ne legyen azonos képzés, egymáshoz közeli intézményekben, így téve költséghatékonyabbá a rendszert.

 

{module Forrás: edupress|none}