Itthoni és uniós forrásokból több száz milliárd forint áll a kormány rendelkezésére, hogy az elvándorlást fontolgató fiatalok itthon maradásához teremtsen kedvező feltételeket – mondta az Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos.

Mihalovics Péter ismertetése szerint az itthoni boldogulást többek között otthonteremtési programmal, családi és gyermekek után járó adókedvezményekkel, szociálpolitikai támogatásokkal, hátrányos helyzetű és pályakezdő fiatalok foglalkoztatásának megkönnyítésével igyekeznek elősegíteni. Csupán ez utóbbi kezdeményezésre 110 milliárd forint jut, és általa eddig 37 ezer fiatal kapott támogatást. Beindult a 35 éven aluliak vállalkozását szárnyra bocsátó program, és ígéretes az ötmilliárd forinttal rajtoló, a fiatalok munkaerő-piaci helyzetét javító többféle civil foglalkoztatási program is.

Jelenleg is zajlik az Új Nemzedék Ifjúsági KontaktPont hálózat kiépítése, ez minden megyében egy ifjúsági tanácsadó központot jelent, ahol fiatal szakemberek adnak személyre szabott útmutatást, hogy az életbe kilépő kortársaik milyen pályán lehetnek nagyobb eséllyel sikeresek.

A külföldön munkát keresés vagy tanulás nem magyar sajátosság, a mai új nemzedék máshol is mobilabb, mint elődei voltak – mondta. A hozzávetőleg százezer elvándorolt fiatal a lakosság számarányához viszonyítva még így is alacsonyabb, mint például a lengyeleknél vagy akár a hollandoknál.

„A más országban, idegen környezetben megszerzett tapasztalatok, a szélesebb látómező javukra is válhat a fiataloknak, de a politika törekvése, hogy a néhány hónapos megméretés után e korosztály tagjai hazatérve szülőföldjükön boldogulhassanak, hosszú távon itthon találják meg a biztos megélhetést” – fogalmazott Mihalovics Péter. Ezt célozza például a kormány által is támogatott Gyere Haza Alapítvány, amely online tanácsadással, személyes találkozással segítséget kínál a hazatéréshez, az itthoni szálak felvételének megkönnyítésével az álláskereséshez. A miniszteri biztos szerint a gazdaság élénkülése a hazaköltözési kedvre is jótékonyan hat.

{module Forrás: edupress}