Jövő év szeptemberében a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában megkezdődhet a gépészmérnökképzés Szombathelyen – jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter és Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere szerdán sajtótájékoztatón Szombathelyen.

A gépészmérnöki egyetemi alapszak indításáról megállapodás született a térség meghatározó jelentőségű ipari cégei, az egyetem és a város vezetése között, az erről szóló dokumentumot pénteken írják majd alá – közölte a miniszter.

Hende Csaba hangsúlyozta: a kormány biztosítja a mérnökképzés indításának költségeit.

Emlékeztetett arra, hogy a kabinet kiemelt járműipari központtá nyilvánította a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központot, ehhez kapcsolódóan pedig a fejlesztések kiemelt célja, hogy helyi kutatás-fejlesztési központok jöhessenek létre.

A következő években 250 milliárd forintnyi tőkeberuházást vonzhatnak a részben már most is zajló fejlesztések a Szombathely-Szentgotthárd-Nagykanizsa által határolt térségbe, ami 25 ezer új munkahelyet eredményezhet.

Mindez azonban elképzelhetetlen a középfokú és felsőfokú műszaki képzés nélkül, amelynek szükségességét a helyi gazdaság szereplői már évek óta szorgalmazzák – tette hozzá.

A vállalkozások további fejlődésének Hende Csaba szerint gátja lehet a mérnökhiány, a következő években ugyanis a térségben legalább 500 mérnökre – főleg gépészmérnökökre, később pedig villamosmérnökökre – lesz szükség, és a szakember-utánpótlást folyamatosan biztosítani kell.

A megállapodásban a Savaria Egyetemi Központ vállalta, hogy természettudományi karán létrehozza a Műszaki Intézetet és 2014 március 31-ig benyújtja az Oktatási Hivalhoz a gépészmérnöki alapszak akkreditációs anyagát.

Az együttműködésben résztvevő cégek, a BPW Hungária Kft, a DELPHI Hungary Kft, az EPCOS Kft, a Jabil Circuit Magyarország Kft, az LuK. Savaria Kft, és az Opel Szentgotthárd Kft. vállalják, hogy a duális rendszerű képzéshez gyakorlati helyet és laborhátteret biztosítanak és tanulmányi szerződések kötésével segítik a hallgatók képzését és későbbi elhelyezkedésüket.

Puskás Tivadar szavai szerint a város prioritásként kezeli a gazdaságfejlesztést és ahhoz kapcsolódóan a műszaki felsőoktatás beindítását, amelynek támogatására kívánja fordítani a jövőben az iparűzési adó egy részét.

A polgármester szólt arról is, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel segíteni kívánják azon tudományos fokozattal rendelkező oktatók szombathelyi letelepedését, akikre a műszaki képzés megindításához szükség van.

{module Forrás: edupress|none}