Mintegy másfélszáz hazai oktató részesülhet térítésmentes, a globális szemlélet átadását célzó továbbképzésben március és július között egy uniós projekt keretében – írja az MTI.
A programot koordináló Anthropolis Egyesület által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a képzés célja, hogy átadja a globális nevelés szemléletrendszerét a pedagógusok számára, amelynek segítségével tantárgytól függetlenül építhető bele a tanmenetbe a globalizációval kapcsolatos kihívások megbeszélése, átgondolása.
Mint kifejtették: a globális nevelés egy oktatási szemlélet, amelynek központi témái közé tartozik a fenntarthatóság, az emberi jogok, a szegénység, a méltányos kereskedelem, az interkulturális párbeszéd és vallási tolerancia, az aktív polgárság és a békére nevelés. A diákokat felelősségvállalásra ösztönzi, és arra, hogy foglalkozzanak a saját identitásuk és életmódjuk kérdéseivel.
A mostani program egy többlépcsős nemzetközi tanár-továbbképzési rendszer, amelynek keretében idén március és július között mintegy 150 tanár vehet részt a továbbképzésben. A program első szintje egy egynapos képzésen való részvétellel érhető el. A képzés hozzásegíti a résztvevőket, hogy érzékenységük növekedjen és tudásuk bővüljön egy igazságosabb és fenntarthatóbb Földről szóló szemléletről, hogy gyakorlati példákon keresztül betekintést nyerhessenek a kapcsolódó módszertanba, sikeresen alkalmazhassák a kritikus gondolkodást.
A képzésre gyakorló tanárok egyénileg, de akár csoportosan is jelentkezhetnek. Igény esetén a jelentkezés előtt az egyesület munkatársai személyes bemutatót tartanak a képzésről az iskolákban. A program az Európai Unió EuropeAid programjának támogatásával és a Külügyminisztérium NEFE Főosztályának társfinanszírozásával valósul meg.
{module Forrás: edupress|none}