Jennifer Lopez most is éppen olyan jól néz ki, mint fiatal korában. Táplálkozási szakértője elárulta, mi a titka.
A jól működő anyagcsere nem jelenti azt, hogy meg kellene nyerni a főnyereményt a genetikai lottón. Haylie Pomroy, Jennifer Lopez táplálkozási szakértője, Metabolism Revolution című könyvében elmagyarázza, melyek azok az aranyszabályok, amelyeket mindenképpen be kell tartani, hogy felpörgessük az anyagcserénket, ezáltal pedig könnyen fogyjunk.
Fogyassz valódi ételeket
Ezt már valószínűleg százszor hallottad. De mit is jelent ez valójában? A dietetikus ez alatt azt érti, hogy az étel olyasmiből származik, ami valaha élő volt: a föld, az ég vagy a víz élőlényeiből. Ide tartoznak a gyümölcsök, zöldségek, gabonafélék, hús, tojás és hal.
Ne aggódj túlságosan a kalóriák miatt
Nem kell kihagynod az ebédet, ha le szeretnél fogyni, és az sem szükséges, hogy néhány falat roston sült csirke és egy kis zsírszegény sajt legyen a vacsorád. Azzal, hogy a felére csökkented az adagokat, csak azt éred el, hogy a szervezeted folyton éhesnek érzi magát, ezért az anyagcseréd lelassul. Tehát ha kevesebbet eszel a szokásosnál, csak rontasz a helyzeten.
Egyél valamit legkésőbb fél órával ébredés után, és étkezz rendszeres időközökben
Ha nem eszel valamit ébredés után, arra kényszeríted a szervezetedet, hogy üzemanyag nélkül működjön. Ez pedig egyfajta krízishelyzetet teremt. Erre reagálva a test több kortizolt termel, ami viszont azt jelzi a szervezetnek, hogy el kell kezdenie elraktározni a zsírt.
Ahhoz, hogy ezt elkerüld, ajánlott enni valamit rögtön az ébredés utáni első fél órában. Ezenkívül jó, ha napjában háromszor étkezel, de a három főétkezés között kétszer haraphatsz még valamit, ami lényegében azt jelenti, hogy három óránként ehetsz egy keveset.
Sportolj bizonyos stratégia szerint
Nem az a legfontosabb, hogy mennyi testmozgást végzel, hanem az, hogy milyen edzéstervet követsz. Pomroy a kardió és az erőnléti edzés keverékét ajánlja, masszázsokkal és Epsom sófürdőkkel kiegészítve azt. Az is fontos, hogy edzés előtt egyél legalább egy keveset, de ne közvetlen előtte. A gyomorban ne maradjon emésztetlen étel, mert attól csak rosszul leszel.
Tarts minél változatosabb étrendet
Fontos, hogy ne edd mindig ugyanazokat az ételeket. Így nem fogod megunni a kedvenc ételeidet, és minél változatosabb az étrended, annál kisebb eséllyel tárolja el a szervezeted a felesleges zsírokat.
Olyan ételeket fogyassz, amiket a leginkább szeretsz
Ha túlságosan szigorú étrendet próbálsz tartani, soha nem leszel igazán elégedett az eredménnyel. Ha élvezed az ételt, a szervezeted endorfint választ ki, és csökkenti a stresszhormon termelését, ez pedig javítja az anyagcserét.