Sokáig azt gondoltuk, hogy az ötletversenyek és a hackathonok segítségével születnek meg a jövő sikerstartupjai, de a két-három napos, intenzív ötletelésekből nagyon ritkán születik kézzelfogható eredmény. Ezen kíván változtatni egy új nemzetközi innovációs közösség a Pozi.io.

Pozi.io ötletgazdái egy évtizede innovációs versenyeken születő ötletekkel kívánták megteremteni a startupvilág utánpótlását. Látva a Covid19 járvány által karanténba kényszerített startup vállalkozókat, arra a felismerésre juttattak, hogy a válság problémáira úgy találnak működő megoldásokat, ha hatékonyabbá teszik az ötletek megvalósulását segítő rendszereket. Az innovációs rendszereket is fenntarthatóvá kell tenniük, ahhoz, hogy a válságból kiutat találjunk.

Az alapprobléma az, hogy a sok évvel ezelőtt kialakult és általánosan használt ötletverseny, a hackathon-formátum láthatóan sehol sem generál elegendő, életképes projektet. A rendezvényeken együttműködő fiatalok ugyan 2-3 napig nagyon intenzíven dolgoznak az ötleteiken, de azok többsége – még a legjobbak is – néhány héten belül a feledés homályába merül.  Sokszor előfordul, hogy egy következő eseményen ugyanazt a problémát már egy másik csapat próbálja megoldani, napokig ötletelve, tervezve. A végeredmény legtöbbször itt is hasonló. Az ötletek halandósága a startup világban sokszorosa az elfogadhatónak.

Nagy ötletverseny – hatalmas pazarlás?
A sikeres nagyvállalatok és bankok évek óta keresik a legjobb ötleteket, startupokat. A globális versenyekre akár több ezer ötlet is beérkezik, azonban a végeredmény ezeken a reflektorfényben zajló rendezvényeken is siralmas. A győztesek, a zsűri által kiválasztott legjobbak és a többiek között legtöbbször nagyon kicsi a különbség. A tíz nyertes és akár több ezer kudarcot vallott nevező között ugyanúgy ott lehetnek a jövő tehetségei.

„Az ilyen innovációs rendezvényeken, hackathonokon nem csak ötleteket pazarlunk, hanem tehetségeket is, akiket egyébként a nagyvállalatok lámpással keresnek az egyetemeken. – nyilatkozta Kovács Roland, a Pozi.io CEO-ja. –  A verseny végeredménye egy Excel táblázat, amelyet idővel elfelejtenek a szervezők. Az ötletek sosem kerülnek publikálásra és egy hónap múlva már senki sem emlékszik majd rájuk.”

Bővebben: http://startuponline.hu/eleg-volt-az-otletpazarlasbol/

Forrás: startuponline.hu