Az egyetlen alkotó, akinek sikerült száraz humorú, rövid novelláiba és töredékekben maradt regényeibe belevinni a világ eredendő kísértetiességét, az ember reménytelen harcát titokzatosan rosszindulatú magasabb hatalmakkal szemben.
A XX.századi irodalom egyik legjelentősebb újítója, a legtöbbet vitatott alkotó egyéniség. Német nyelvű regényíró, elbeszélő, aki műveiben az emberi lét legmélyebb rétegeit kutatja és tárja fel.
Életében öt vékony kötete látott napvilágot. Művei megjelenésük idején nem keltettek különösebb feltűnést, a második világháború után azonban az irodalomi érdeklődés középpontjába kerültek.
Az író az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó éveinek avult és lélektorzító viszonyai között élt. Olyan birodalom légkörében írta műveit, mely már csak kísérteties látszatvilágnak tűnt: a széthullást a rend látszatával leplezte. A függőségnek, a körülmények kiismerhetetlenségéből adódó bizonytalanság érzése egyre kínzóbbá vált számára. Származása, betegsége, érzékenysége és kora egyaránt hozzájárult Kafka leszigeteltségéből fakadó szorongásához. Életének és műveinek problémái azonos gyökerűek. Az írások egyes motívumainak közvetlen személyes vonatkozása is van. Kafka egy nyomasztó álom hangulatában, kísérteties látomások sodrában ábrázolja az irracionálisnak, értelmetlennek, ésszerűtlennek, a gondolkodás számára felfoghatatlannak érezhető világot, benne a kiszolgáltatott embert.
Bizarr történetei azt sugallják, hogy maga a világ torzult valószerűtlenné. E művekben az embertől független, idegen, vele szemben álló erőként, sorsszerű hatalomként jelentkeznek az ember munkájának termékei, társadalmi viszonyai.
Az emberi kiszolgáltatottság bemutatása: Átváltozás
Kafka művészetének egyik csúcsát jelzi, holott csak a nagy regényekhez vezető út egyik állomása. Novellája talányos értelmű mű. Nem szorítható az egysíkú és egy szempontú elemzés korlátai közé. Többféle szempontból is láttatja mindazt, ami műveiben történik. A főszereplő létének – átváltozásának – értelmét, jelentését, értékét újabb és újabb oldalról világítja meg. Az író más szemszögből nézi hősét, mint a hős környezete. A különféle látásmódok, viszonyulások sora a főszereplőnek önmagáról és a körülményekről alkotott képével egészül ki.
Mint Kafka több műve, ez a novella is ébredéssel – felébredéssel, valamire való ráébredéssel – kezdődik. Az ébredés ezúttal igen különös. Gregor Samsa, a kereskedelmi utazóügynök egy reggel szörnyű féreggé változva találta magát ágyában. A hőst váratlanul éri a fantasztikus, értelmetlen – és mégis szinte végzetszerű – metamorfózis. Kiszakítja megszokott, jól ismert helyzetéből – visszavonhatatlanul, végérvényesen. A hős sorsa sem igazi megrendülést, sem felszabadult nevetést nem vált ki belőlünk. A nevetségesség ott van a sorok között, de ezt elnyomja a szorongató érzés és szánalom. A főhős állapotát inkább nyomasztó vízióként éljük meg. Groteszk ellentmondás feszül a féreggé vált Samsának és változatlanul maradt környezetének viszonyában. Gregor szobája – jellegzetes berendezésével – állandóvá és börtönné vált szí ntere a hősnek. Gregor mindenkitől és mindentől elidegenedve, magára hagyatottan bolyong a tárgyak és a környezeti hatások ellenséges és lebírhatatlan világába. Az aprólékos pontossággal részletezett képek természethűsége és az egész szituáció képtelensége között szintén groteszk ellentmondás érzékelhető. Az olvasónak az a benyomása, hogy a köznapi élet elrendezett felszíne és lényegi csődje ütközik meg ebben a tragikomikus ellenpontozásban.
Magában Gregorban is jelentkezik a groteszk ellentét, a hivatalnoki szemlélet, a haszonelvűség arra készteti, hogy ostoba és gerinctelen hivatali főnökének jóindulatát feltétlenül megőrizze. Aggasztó baleseténél is inkább foglalkoztatja ez: mit szól majd a főnök, hogy lekéste az ötórás vonatot.
Olyan világban élt, amelyikben a helyes értékrend megszűnt (A munka például nyomasztó teherré, családjáért vállalt robottá, rabsággá vált, melyben az élet lélektelen mechanizmussorozattá lett, az ember pedig elvesztette lényegét.). A műfajban nem annyira magára az átváltozás eseményére esik a hangsúly, mint inkább Gregor és a rovarlét – képtelen de mégis fennálló – viszonyára, a hős életének kudarcára.
Kafka metaforába sűríti az élet csődjének lényegét. A szóképre jellemző átvitelből valóságos átváltozás lett, a képletes beszédből fantasztikum. Ez a fantasztikum a túlzás segítségével mutat rá egy látszatrend hazugságaira, Kafka megszenvedett élményeire.
Kafkáról tudjuk, hogy a számára nyomasztó hivatali munkát nagy gonddal végezte, hogy zsarnoki természetű apjával megromlott a viszonya. Betegsége fokozta kisebbrendűségi érzését, sokszor úgy érezte, leteperi őt erőfeszítései hiábavalósága. Ezek a motívumok szorongásos álommá fokozódnak az Átváltozásban. A tisztes kereskedelmi utazó életének csődjét a rovarléttel együttjáró képzetek érzékelteik. Arra a veszélyre figyelmeztetnek, melyet ez a – már az átváltozás előtt – szörnyű lét jelent.
Az átváltozás úgy is érthető, hogy Samsa elborzad önmaga torzulása láttán – elidegenedik önmagától – ez a deformálódás rovaralakban tárgyasul. A mű ilyen szempontból a felismerés tragikomédiája.
Samsa a féregburokban ember módra érzékel, gondolkodik. Féreg voltát önmaga tapasztalja, de meg is kérdőjelezi. A két valóság egybejátszása a hős létének groteszk tragikomikumát érzékelteti és élezi ki. Samsa az undorító szörnyalakban – furcsa módon – lelkileg magára talál. Emberibb emberré válik, mint amilyen emberalakban volt. Felismerései, hogy az ember a szenvedésben érlelődik. Az átváltozással járó megpróbáltatások, a családtól való elszigetelődés annak az énjének előretörését jelenti., mely eddig háttérbe szorult, hiszen ezidáig nem volt rá szükség. A paradox változást jelzi a zenéhez, a szellemi táplálékhoz való viszonyának átalakulása is. A család fokozatosan lemond Gregorról, aki a család szégyeneként egyre több gondot okoz. A novella lételemző szintjén ez azt jelenti, hogy az életre, az üzletre képtelen ember az életképesek szemszögéből nézve szörnyszülött. Végül is – ha némi önáltatás árán is – meg kell szabadulni tőle. A haszonelvűség és a családi zsarnokság világában felismerhetetlenné válnak a lélek valódi értékei, rétegei. Az olvasó többnyire részvéttel követi Gregor vergődését, de ebbe borzadás és viszolygás is vegyül. A hős magára találásának torz – büntetésként is felfogható – formája taszít.
Gregor, aki lelki megtisztulása fejében undorító bogáralakot öltött, képtelen feloldani diszharmóniáját. Maga is belátja, hogy pusztulnia kell. Önszántából – a családra való tekintettel választja a halált. Eltűnésével a baljós Mementó is elenyészik, a család visszatér a „normális” kerékvágásba.