Bemutatták az első digitális földbelső-világtérképet, amely a bolygó talaj, növényzet, felszíni vizek, utak és építmények nélküli arcát mutatja meg példátlan részletességgel.

A OneGeology a fejlesztők szerint az lesz a geológiának, mint ami a GoogleEarth a geográfiának; könnyen hozzáférhető, sokoldalúan használható internetes térképszolgáltatás. A fő különbség, hogy a portal.onegeology.org címen elérhető szoftver a föld alatti világot mutatja be.

A 2007-ben indult projektben 80 nemzeti kutatóintézet – köztük a Magyar Állami Földtani Intézet – vett részt. A OneGeology az egyik legnagyobb vállalkozás a Föld Bolygó Nemzetközi Éve 2008 elnevezésű ENSZ-programban. A fő szponzorok, Franciaország és Nagy-Britannia 600 ezer euróval (140 millió forint) támogatták a fejlesztést.

„Egyszerűen összegyűjtöttük és közzétettük a már meglévő adatokat” – mondta Ian Jackson, a térképszerkesztők koordinátora. Az Oslóban tartott 33. Nemzetközi Geológiai Konferencián szerdán elindított portál a brit geológiai intézet kutatója szerint az egyes térségek lakossága, a cégek, befektetők és a hatóságok számára egyaránt hasznos. „A lábunk alatt rejlő univerzumnak nagy hatása van az élet szinte valamennyi területére az energiaellátástól kezdve a lehetséges természeti katasztrófákon át egészen a klímaváltozásig” – mondta Ian Jackson.

A portálról egyelőre a bolygó kétharmadáról szerezhető akár kincset érő vagy életmentő információ. Segítheti például az ásványi anyagokban gazdag fejlődő országokat a működő tőke behozatalában, vagy segíthet megtalálni azokat a porózus kőzetből álló rétegeket a mélyben, amelyek gigantikus szén-dioxid-tárolóként szolgálhatnak.

A földrengés- vagy áradásveszélyre utaló geológiai adatok sokat érhetnek az ingatlanfejlesztőknek. A OneGeology egyebek között a vízkészlet védelmében is segíthet, hiszen a színes térképvázlatokba foglalt adatok alapján meg lehet állapítani, hogy elég szilárd-e a kőzet ahhoz, hogy útját állja a lefelé szivárgó káros anyagoknak. „Az Egyesült Államokban a geológiai térképészet legfőbb alkalmazási területe a talajvízvédelem. Be kell néznünk a föld alá, hogy megvédhessük az ivóvíz tisztaságát” – mondta Harvey Thorleifson, a Minnesota állami geológiai intézet vezetője.

A projekt tudományos haszna is hatalmas: a meteorológiától vagy az oceanográfiától eltérően a geológia túlnyomórészt megmaradt a nemzeti határokon belül. A mérési és adatnyilvántartási, térképészeti eljárásoknak nemigen vannak nemzetközi szabványai, a nemzeti intézetek adatait világszintű adatbázisba összegyúró közös munka azonban jó kezdő lökés lehet egy általánosan elfogadott szabályrendszer, egy közös nyelv kialakulásához – mondta Hans Georg Krenmayr, az osztrák szövetségi földtani intézet munkatársa.

Forrás: 5perc.hu