PET palack, nyaklánc, hajóNyugat-Európa több államában az újrafeldolgozás napjainkra megoldódik. Beszéljünk akár aludobozról vagy PET palackról. Alternatíva van. Reflektorfényben a PET palack, hisz köztudott a problémának még a közepéig se jutott a magyar állam.

Napról napra egyre több eldobható palackot vásárolnak és ezzel egyidőben csökken a visszaváltható palackok száma. Hogyan alakult a termékdíj törvény?

„A Hulladék Munkaszövetség (HuMuSz) szerint a termékdíj törvény friss módosítása nem felel meg az uniós alapelveknek, nem segíti a hulladékmegelőzést, nem von felelősségre, sérti a közérdeket.”

Ami tőlünk nyugatabbra már működik, nálunk késlekedik. A PET palackok újrahasznosítása több vonalon is megoldható lenne. Bár az égetés több szempontból is káros, de anyaghasznosítás vonalon el lehetne indulni.

– A PET-et – anyagában – lehet úgy hasznosítani, hogy abból újabb „flakon” készüljön. Megközelítőleg 30% másodnyersanyagot lehet betenni az új palackok gyártásába. Erre példa a Nyugat-Európában már használatos szendvics technológia, amely szerint a háromrétegű PET palack középső rétege újrahasznosított anyagból épül föl. Továbbá lehet persze műszálat húzni belőle, amit a textilipar tud felhasználni, illetve geo-textíliát, azaz üveg- vagy kőzetgyapotszerű szigetelőanyagot is készíthetnek belőle. Ez utóbbi egy nagyon támogatandó technológia. Állítólag Magyarországon is fog ilyen, ezzel foglalkozó üzem épülni. (Szilágy László HuMuSz)

A HuMuSz például támogatja az elképzelést: „Az eldobható csomagoláskora kivetett betétdíj egy recycling célú begyűjtést takar: visszagyűjtik, bedarálják és így lesz belőle valamilyen új termék.

Sokkal kevesebb lenne az eldobált italcsomagolás, sokkal jobban járnának a fogyasztók, sokkal több, tisztább és jobb minőségű lenne a begyűjtött másodnyersanyag és nem utolsó sorban fejlődhetne a hasznosító ipar is Magyarországon. Egyelőre ugyanis semmiféle PET feldolgozás nincsen, csak előkezelés: bálázás, darálás, mosás. De semmi egyéb.

Napjainkra sajnos megszokott látvány, hogy a PET palackok tömegesen borítják el környezetünket. Nézzünk körbe mit látunk saját házunk bejáratánál.

Az újrafeldolgozással foglalkozó cégektől azt hallani, kevés a hulladék. A hulladékfeldolgozó ipar ezért nem tud fejlődni. A PET palackok útja így egyenesen vezet Kínába. Még mindig megéri a cégeknek hosszú hajóutat kifizetni, hetekig utaztatni, mint itthon újrafeldolgozni. Mi lesz akkor, ha Kínában is lesz elegendő alapanyag, és nem kell pl. európából hozatni a hulladékot?

 

Miből áll a PT palack? Poli(etilén-tereftalát) (PET)

Palackokat és egyéb üreges testeket polietilénből, PVC-ből és egyéb műanyagból lehet előállítani, fúvással.

Fizikai és kémiai tulajdonságok – Hőre lágyuló műanyag

– Nagyon könnyen hőformázható

– Jó ütésálló képesség

– Jó hőállóság

– Kiváló átlátszóság

– Jó hidegállóság

– Élelmiszercsomagolásra alkalmas Kiváló alakíthatóság, fehéredés nélkül hajlítható. Üreges testek előállítására (A napjainkban használt ásványvizes, üdítős, egyéb élelmiszer csomagolásra használt palackok zöme)

Jó kémiai ellenállóképesség, gyenge savak, lúgok, olajok, zsírok,és aromás szénhidrogének nem támadják meg.

PET palack, nyaklánc, hajó

Forrás: http://www.freeweb.hu/hmika/Kemia/Html/Muanyag.htm

 

Miért nem szabad újratölteni a PET palackokat?

Miután a palackot febontottuk és kiöntöttük belőle az üdítőt vagy ásványvizet, aztán újratöltjük a mikroorganizmusok már fellelhetőek a palackban. Szakemberek szerint felbontást követően 24 óra elteltével is megjelennek a baktériumok. A palackok belső felszíne ugyanis nem tükörsima, ezért meg tudnak tapadni a baktériumok, gombák a felszínen. A palackokat nem is tudjuk kifőzni, így nem igazán tudjuk sterilizálni ezeket, mint az üvegeket.

Mit tehetünk?

Sokak szerint a PET palackok egyszer használatosak, mivel fertőtlenítése házilag otthon nem megoldott. Lássuk csak milyen megoldást találtak ki erre embertársaink.

 

Dzsúsz kiöntő praktikusan.

 

PET palack, nyaklánc, hajó PET palack, nyaklánc, hajó

Forrás: ecofriend.org

 

13500 PET palackot használt fel egy szerb matematika professzor és megépítette ezt a házat.

PET palack, nyaklánc, hajó

Forrás: mungojungle.blogspot.com

 

PET palackból készült nyaklánc

PET palack, nyaklánc, hajó

Forrás: greenlagirl.com

 

12500 palackot használtak fel e katamarán felépítéséhez.

PET palack, nyaklánc, hajó

Forrás: compositesworld.com

 

És még egy praktikus újrafelhasznált PET palack.

PET palack, nyaklánc, hajó

Forrás: curbly.com

 

Forrás: szelektiv.hu