Sikeres Regionális Sport Konferencia Székesfehérváron

Harmadik állomásához, Székesfehérvárra érkezett 2007. november 22-én (csütörtök) az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium és a Magyar Diáksport Szövetség szervezésében a Regionális Sport Konferencia sorozata, melyen Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, és Fejér megyék képviselői vettek részt.

A Jáky József Műszaki Szakközépiskolában Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjével vette kezdetét a rendezvény, melyen megjelent Balsay István, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja is.
A testnevelők, sportvezetők, edzők, aktivisták és segítők nagy tetszéssel fogadták azokat a gondolatokat, melyeket az Elnök Asszony a diáksport fontosságáról, a Megyei Közgyűlés ezirányú felelősségéről és feladatvállalásáról mondott el.

A Nemzeti Sportstratégiából adódó feladatokról tartott tájékoztatást Györfi János, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Sport Szakállamtitkárság főosztályvezetője.
A program a Sport XXI. Utánpótlás foglalkoztatási rendszerrel, a sportiskolákkal kapcsolatos témákkal folytatódott Pignitzky Dorottya NUSI osztályvezető, és Farkas Tibor ÖTM szakreferens előadásában.
Szlatényi György, a Magyar Diáksport Szövetség főtitkára a diákok tanórán kívüli sportolási lehetőségeiről, az MDSZ diák-szabadidős programsorozatának kedvező fogadtatásáról és fontosságáról beszélt.

A délutáni programok gyakorlati bemutatókkal folytatódtak. A résztvevőket a falmászás, és az íjászat gyakorlatába a sajószentpéteri Hunyadi Mátyás tagiskola testnevelője, Barta József vezette be. A szünetben a rendezvénynek otthont adó intézmény diákjai nagy érdeklődéssel próbálkoztak meg a görkorcsolyázás izgalmaival. A felszerelést Cziáky Péter, a budapesti Dr. Mező Ferenc Általános Iskola testnevelője biztosította, aki a görkorcsolya, mint testnevelési tananyag lehetőségeiről tartott előadást.
Fazekas Miklósné testnevelő tanár az ősi francia játékot, a petanque-ot mutatta be. Igazi show – műsort jelentett a maklári Általános Iskola tanulóinak kötélugró bemutatója. Kovácsné Farkas Zsuzsanna testnevelő ennek a sporteszköznek a felhasználási lehetőségét ismertette.

A nyári szünidei programok fontosságáról és lehetőségeiről Szoóh Béla, a Magyar Diáksport Szövetség Szabadidős Munkabizottság vezetője beszélt, aki az Észak-kelet Magyarországi vizitura útvonalakat mutatta be. Büki Gábor a Magyar Sí Szövetség Északi szakágának vezetője egy kevésbé ismert sporteszközzel és annak lehetőségeivel, a sírollerrel ismertette meg a hallgatókat.

Befejezésként Orgovány István testnevelő az egyre népszerűbb floorball színes gyakorlataival keltette fel az érdeklődést, majd Borbély Éva aerobik edző és csoportja látványos bemutatójával zárult a Jaczó Jenő – Fejér Megyei Diáksport Szövetség elnöke – és munkatársai által szervezett sikeres rendezvény.

Forrás: mdsz.hu