OKTÓBER 6.
VITAKULTÚRA EGYESÜLET
ÁLTAL ÖSSZEÁLLÍTOTT ÜNNEPI FORGATÓKÖNYV
Középiskolákban, felsőoktatásban, de központi ünnepélyként is használható forgatókönyv.
A rítus lényege: felmutatni a helytállás nemességét férfi és nő részéről egyaránt. Szembesítés önmagunkkal: én mit tennék hasonló helyzetben?
Iskolai keretek között két részletben zajlik a megemlékezés, a ráhangoló rész tanórák alatt, a kifejlet pedig kora reggel. Ha központi ünnepként jelenik meg, csak a második rész „adható elő”.
A ráhangoló rész helyszíne: aula, vagy iskolai udvar.
Szereplők: Felolvasók, naplórészletenként 1-1 ügyész, bíró, 13 tábornok, 13 nő.
Kellékek: A 13 vértanú arcképe, fekete lepel, mint talár, fekete dossziék az „ügyiratnak”.
A diákság szokásos szünetbéli életét éli, majd a becsengetéskor bevonul az első felolvasó és minden felvezetés nélkül felolvassa Gerencsér Miklós: Aradi napló c. könyvének szeptember 29-i részletét.
A szöveg elhangzása után kivonul, kezdődhet az óra. Következő szünetben is ez történik, haladnak az időben:
Szeptember 29. szombat
„Cseppet sem csodálkozom, hogy a kedélybetegség tüneteit észlelem magamon. A várfalak közötti megszakítatlan tartózkodás is elegendő ok lenne a kedvetlenségre, márpedig az örökös bezártságnál sokkal nyomósabb okok miatt rossz a hangulatom. Reméltem, hasznomra lesz egy szerény környezetváltozás. A városba kívánkoztam néhány órára a civilek közé. Ma végre megengedhettem magamnak ezt a fényűzést. Vacsorázni szándékoztam a Hajó vendéglőben, az egyetlen olyan helyen, amelyet egész Aradon ajánlatosnak minősített számunkra a várparancsnokság nem hivatalos véleménye. A híd felé igyekeztem a kora esetében, hogy jókor megvacsorázva visszaérkezhessem esete nyolcra, amikor a vár kapuját lezárják, s csak sürgős szolgálati ügyben közlekedhetnek rajta. Amerre haladtam, amerre néztem, mindenütt őrség. Posztolók ólálkodtak a vár körüli rét bizonyos pontjain, a sáncok külső vonala mentén, a folyó gátján, az út szélén, és természetesen a híd feljáróinál. Világos köpenyük, fekete sisakjuk, hosszú puskájuk az egyöntetűség impozáns benyomását keltette. Úgy illett, hogy örüljek a látványnak. Valamennyi strázsa az én biztonságérzetemet, hatalmi fölénytudatomat is szolgálja. De nem voltam képes fenntartás nélkül örülni a rám nézve hízelgő állapotnak.”
Szeptember 30., vasárnap
Hivatalosan még mindent titkolnak, de a jelekből nyilvánvaló: befejeződött a lázadó tábornokok hadbírósági tárgyalása. Gyorsított eljárással. Ami annyit jelent, hogy egyetlen tanút sem hallgattak ki. Írnokok, segédtisztek, küldöncök és más személyek, akik a különleges hadbíróság mellett teljesítenek szolgálatot, egyszerre láthatóakká váltak napközben is. Feloldották a szigorú vesztegzárat a tárgyalás színhelye körül, viszont megkettőzték az őrséget a magyar tábornokok zárkáinál.
Délután igazolta gyanúmat Tichy őrnagy. Laikus tagja lévén az ítélkező hadbíróságnak, barátságosan büszkélkedett előttem bennfentességéveI. Délután értésemre adta, hogy minden úgy történt, ahogy várni lehetett. Az ítéleteket gyorsfutár vitte jóváhagyásra az Ács mellett táborozó Haynau táborszernagyhoz. Némi cinkossággal Lenkeyre is utalt Tichy őrnagy. Megjegyezte, írásban volt kénytelen mosakodni Ernst tőrzshadbíró amiatt, hogy föl kellett függesztenie a lázadó huszárkapitány elleni hadbírósági eljárást.
Október 1., hétfő
Immár több helyről is értesültem, minden esetben szigorú titoktartás kérése és ígérése mellett, hogy megtörtént az ítélkezés a tizennégy magyar tábornok ügyén. Egy kivételével mindannyiukra halált szavazott a hadbíróság. Nevekről nem esett szó. Maguk a vádlottak csak akkor tudhatják meg leendő sorsukat, ha az ítélet megerősítve visszaérkezik Haynau táborszernagy úr főhadiszállásáról. A legsúlyosabb ítéletek meghozatala mellett az is bizonyos, hogy a vádlottakat megfosztják a császári hadseregben viselt utolsó rendfokozatuktól tiszti rangjukat teljesen törlik, csakúgy, mint a nyugdíjigényüket. Elveszik tőlük minden kitüntetésüket. Összes ingó és ingatlan vagyonuk, ide értve a még föl nem derítettet is a kincstárra száll.
Több szomorú újdonság nem jutott tudomásomra. Bár ne is jutna. Titkon reménykedem: Jó példát adunk a nagylelkűségből. Vajha komolyan vennék hatalmas uraink azt a közhelynek számító régi igazságot, hogy a gyűlölet a legrosszabb tanácsadó.
Október 2., kedd.
Még áprilisban súlyos baleset érte Damjanich Jánost. A komáromi Csillag-erődben időzött a hetedik honvédhadtest parancsnokaként, amikor kinevezték a lázadó kormány hadügyminiszter-helyettesének. Próbautat tett a kocsival, amellyel Debrecenbe, hivatala átvételére szándékozott utazni. A lovak megbokrosodtak, Damjanich leugrott a borulóban lévő kocsiról, de a lába a küllők közé akadt.
Azóta sem heverte ki nyílt bokatörését. A főőrségi épületben az egyik század irodát jelölték ki börtönéüI. Járni nem tud, naphosszat a priccsén üldögél, és egykedvűen szivarozik. Nem tart igényt az orvosi kezelésre, de véleménye ellenére lelkiismereti kötelességem ellenőrizni állapotát. Lába épsége helyrehozhatatlan, nyomorék maradna, ha megkímélnék életét.
Ha megkímélnék…
Viziteltem nála. Óvatosságból jelen volt Wochengruber
főtörzsfoglár. Hátát a falnak vetve üldögélt a tábornok, beteg bal lábát a priccsen nyugtatta, jobb lábát pedig úgy tartotta a padlón, mintha föl akart volna kelni. Szokása szerint most is nagy nyugalommal szivarozott. Beletörődő mosollyal csóválta fejét, amikor megjelentem szobájában.
– Mire jó ez a fontoskodás, főorvos úr!? – méltatlankodott, de úgy, hogy érezhettem, jólesik neki a látogatás.
Részemről szigorúan kötelező a személytelenség. őszintén szólva, nem is esik nehezemre. Rászoktatott az orvosi gyakorlat.
– Érdekel az állapota. Vannak fájdalmai?
Lassan, sokatmondóan megrázta fejét és befelé figyelve válaszolta. – Nincsenek fájdalmaim, főorvos úr. A bokámnak nincsenek… Önkéntelenül máshova néztem. Semmi kedvem ahhoz, hogy ellenségeink láttán meghatódjam.
Október 4. csütörtök
Mint a vár főorvosa, a parancsnoki törzs vezető tisztjei közé tartozom. Késő délután szűk körű tájékoztatóra rendeltek Ernst törzsbíró hivatalába. Egysoros vonalba álltunk és mindannyian sejtettük, hogy rendkívüli bejelentés elébe nézünk. Vigyázzt vezényelt a rangidős ezredes, amikor belépett Howiger tábornok várparancsnok, segédtisztje kíséretében. Ernst törzshadbíró engedélyt kért, hogy megtegye bejelentését. Ezután emlékeztetett bennünket, hogy szigorúan titkosak a tudomásunkra hozandó tények a holnapi nyilvános kihirdetésig.
Közlendői a következők voltak:
Ma, október negyedikén, déli tizenkettő és tizenhárom óra között megérkezett a futár Haynau táborszernagy úr főhadiszállásáról. Őkegyelmessége aláírásával szentesített tizenhárom halálos ítéletet, illetve egy tízévi várfogságra szóló ítéletet. A határozatról máris értesítették Arad város tekintetes tanácsát és fölkérték, hogy holnap délre gondoskodjék
lelkészekről az elítéltek mellé. Egyéb jószolgálatot nem kívánnak a tekintetes városi tanácstól. Az összes többi teendőről a vár parancsnoksága fog gondoskodni, ideértve a tájékoztatás is, amely a nagyközönséget lesz hivatva értesíteni falragaszok útján a bevégzett eseményekről. Egyszersmind közlik velünk az örömteli hírt, Komárom várán ismét birodalmunk zászlaja leng, és ezzel a lázadók utolsó fészke is elesett.
Incidens történt a Gránátoshoz borozóban. Ott iddogált a tömegbe vegyülve egy tiszti sapkát viselő, de rangjelzés nélküli katonánk. Valaki felismerte, mondván, hogy ez a temesvári bakó. Nekiestek a honvéd foglyok, alaposan elverték, majd kidobták az udvarra. A helybenhagyott férfi nem védekezett, nem tiltakozott. Föltápászkodva, ismeretlen helyre osont. Ezek szerint nem tévedett a gyanú.
Akár a titokzatos idegen lesz a bakó, akár más, Haynau táborszernagy úr
bosszúterve e pillanatban végérvényesen eldöntöttnek látszik. Holnap reggel a halálos ítéleteket mindenképpen kihirdetik, teljes katonai ceremóniával, a szokásos pálcatöréssel. Anton Uthyka főporkoláb, ez az öregedő, szelíd kedélyű cseh ember ma délután a Maros partján bóklászott, hosszadalmasan tanulmányozta a fűzbokrokat, majd zsebkésével egyenes
vesszőket metszett róluk. Ott helyben le is hámozta a vékony kérget a vesszőkről, majd hóna alá csapta a fehérlő köteget, visszasétált a várba.
Október 5. péntek
A megtévesztésig olyan benyomást keltett a várudvar, mintha őfelsége a császár születésnapját, vagy valamelyik katonai védőszent ünnepét köszöntöttük volna. Rend, tisztaság mindenütt. Csend és nyugalom. A mozgás szinte teljesen megszűnt. Alig láttam egy-két közkatonát, ezek is gyorsan eltűntek az épületekben. Viszont annál több őrszem volt feltűzött szuronnyal körben a sáncokon, a kapuknál, a laktanyák, raktárak, műhelyek, istállók sarkainál. A tisztek, csakúgy, mint én, felsőbb kívánságra díszegyenruhát viseltek.
Díszalakzatban várakozott a Wocher-gyalogezred első zászlóalj a is a vár főterén, négyszöget zárva be a főőrség vaskos épülettömegével szemben. Mi, törzstisztek, a négyszög oldalsó arcvonal a előtt álltunk, tőlünk balra volt az épület két boltívvel tagolt főbejárata. Lépcsője sarkain jobbról-balról két-két szuronyos őr állt. A sűrű katonasorokkal el kerített, tágas négyszög mélységében helyezkedett el a hadbíróság. Tagjai laza, de szabályos rajvonalat alkottak. Középütt Ernst törzsbíró, hóna alatt fényes fekete bőrmappával. Howiger tábornok kívül helyezte magát ezen a renden. A parancsnoki épület egyik emeleti ablakában bukkant fel, onnan vetett vizsgálódó pillantásokat a baljós parádéra. Mi, a téren várakozók valamennyien, igyekeztünk feszes, férfias lélekjelenléttel viselkedni. Ám kivétel nélkül sápadtak voltunk.- A hadbíróság tagjai is, Ernst törzshadbíró is. Érződött, hogy minden erejével megkísérli legyőzni hangja remegését, amikor végre megszólalt:
– Főtörzsfoglár, vezesse elő a vádlottakat. Egyenként, a periratok sorszáma szerint.
Az utolsó részlet elhangzásakor dobpergés kíséretében bevonul a bíróság. Megállnak a hallgatósággal szemben, Elhangzik a vád és az ítélet. Az elítéltek neve, kora, foglalkozása, büntetésének felolvasása után rövid szünet, majd a tömegből kilép az első szereplő, ő beavatott, tudja mit kell tennie.
Odamegy a bíró mögött álló női sorfalhoz és elveszi a szerepének megfelelő arcképet és jól hallhatóan azt mondja: vállalom! A tömeggel szemben megáll, maga elé teszi a portrét, úgy hallgatja a következő ítéletet. Természetesen lehet úgy is szervezni, hogy minden tábornok előre vállalja szerepét, de összeszokott közösségben érdemes ezt a menetet végigjárni, megéreztetni velük, ez most rólam szól, én is lehetnék…
Minden esetben így zajlik: Az ítélet után, a név elhangzása után rövid szünet, majd fennhangon mondja a tábornoki szerepre jelentkező: ”vállalom”, kimegy a portrékhoz, elveszi a választott tábornokét és a „nézőkkel” szemben beáll a sorba.
Az utolsó vállalás után a bíróság kivonul, utánuk az elítéltek.
Ha spontán vállalás történt, ekkor megbeszéljük velük a másnapi rítus menetét, a feladataikat.
Minden tábornok kérjen meg egy lányt, aki az özvegyét, de egyben az utókort is megszemélyesíti majd. Amennyiben a rítus irányított, akkor a szervező is kiválaszthatja a 13 lányt. Ha ez megtörtént, a lányok is feladatot kapnak: találjanak ki egy olyan gesztust, amivel elbúcsúzhatnak a tábornoktól, de egyben emlékeznek is rá, szerepük kettősségéből fakadóan. Mivel érett korúak, érdemes kreativitásukra támaszkodni, csak irányjelzőként elmondani, hogy a gesztus lehet vers, ének, ima, tánc, szimbolikus mozgás. Az ötletüket ne árulják el a fiúknak! A „tábornokok” pedig tanulják meg a korabeli kivégzési jegyzőkönyvből vett utolsó mondatokat, de tegyenek hozzá saját gondolataikból is! Találják ki, mi lenne az ő utolsó mondatuk ilyen helyzetben! (Ez nem kötelező.)
A másnap reggeli rítus helyszínét érdemes úgy megválasztani, hogy a gyülekező egy lépcsőlejárat mellett összezsúfolva legyen, majd egy udvaron történjen a „kivégzés”.
A tömeg és a szereplők ünneplőben legyen, a szereplő lányokon lehet egy-egy jelzés a korra. (Ruha stílusa, kalap, kesztyű, stóla.)
A lépcső lejáratnál áll a hóhér, a bíróság dobpergésre bevonul és a tömeggel szemben megállva felolvassa az ítéletet, majd egyenként szólítja az elítélteket. A vezet a „hóhér” megismétli, majd a lépcsőn egyenként feljönnek a szólítottak, felállnak a bíróval szemben, sorban egymás háta mögé. A tömegből mindig kiválik az özvegyük, társuk mellé áll. A tábornokok kezében égő gyertya, az özvegyekében a tábornokok arcképe. A 13 pár kialakulása után a bíróság kivezeti az elítélteket a kivégzés helyszínére, de az ajtóban kettős vonalban megállnak, így a tömeg, amit zászló (Nemzeti, vagy Szűz Máriás) és egy égő gyertya vezet ki az udvarra, kénytelen a kettős fal között átvonulni.
Mikor az udvaron elfoglalta helyét a tömeg, dobszóra bevonulnak a tábornokok és az özvegyek, majd a bíróság. A tábornokok a tömeggel szemben állnak, kb. 2 méterre tőlük az özvegyek sora, háttal a „nézőknek”.
A bíró felolvassa az elítéltek nevét. A neve elhangzásakor a tábornok 1 lépést előre lép, úgy hallgatja élettörténetét. A végén az utolsó kilép, kezet fog a mellette állóval, az mellé lép és így folytatják, így egy kör alatt mindenki mindenkivel kezet fog. Katonás mozgással, főhajtással, egymás szemébe nézve búcsúznak.
Ítélet, kegyelmi kérvény, elutasítás. A hóhér a tábornokok háta mögött a fejük fölött pálcát tör, a pálcát a bíró adja neki. Az eltört pálcát az elítélt elé dobja. A pálcatörés pillanata előtt elhangzik az utolsó mondat, majd a fej lehanyatlik, a gyertyát elfújja. A bíró, és a hóhér kivonul.
A 13. után az első „özvegy” kilép a sorból, elveszi a „férje” nem égő gyertyáját, odamegy a zászlónál levő égő örök fényhez, arról újra meggyújtja, leteszi a tábornok lába elé, az arcképpel együtt, majd megteszi azt a rítust, amit ő talált ki: (Vers, ének, ima, tánc, stb.) Ezután visszalép az özvegyek sorába. (A gyertyát érdemes tartóval együtt vinni, ne lassítsa az eseményt a gyertya leállításának folyamata.) Mikor minden özvegy elbúcsúzott, a zászló és az égő gyertya átvonul az özvegyek és tábornokok sorfala között és a tömeget az épület megkerülésével visszavezeti az épületbe, lehetőleg az aulába. Mikor már nem láthatóak a „tábornokok” és „özvegyek” összeszedik a képeket, gyertyákat és egy rövidebb úton bemennek az épületbe, az aulában sorban kirakják őket, majd kicsit félrehúzódva megállnak, a beérkező tömeget a képek és a gyertyák képe fogadja.
Rövid csönd után a szereplők kezdeményezésével Himnusz, Szózat, Kossuth nóták éneklése jöhet, ezekre vonulhat el az ünneplő tömeg az osztályába.
1. Lázár Vilmos:
34 éves, Ferdinánd császár 1. Huszárezredének volt hadnagya, zempléni
birtokos. A honvédseregben utász százados majd dandárparancsnok,
augusztustól Bem ezredese
2. Dessewffy Arisztid:
47 éves, 19 évig hivatásos katona, nyugalmazott császári kapitány. A honvédseregbe nemzetőrként állt, a téli hadtestet parancsoló tábornok.
3. Kiss Ernő:
50 éves, a császár 2. Hannover huszárezredének parancsnoka volt. A honvédseregben októbertől tábornok, egy ideig főparancsnok.
4. Schweidel József:
53 éves, Simonyi óbester tanítványa, a császár őrnagya volt. 48 augusztusában haza vezette. a Sándor huszárezredet. Táblabíró lett, októbertől tábornok, később Pest város térparancsnoka.
5. Poeltenberg Ernő:
36 éves, német anyanyelvű, 18 évig a császár katonája, utoljára kapitány. Harcolt Jellasich ellen, júniustói tábornoka a honvédseregnek, a tavaszi hadjárat egyik főszereplője.
6. Török Ignác:
54 éves a császár hadmérnöke, a nemesi testőrség tagja, tanára volt Görgey Artúrnak és Klapka Györgynek. Komárom megerősítője, januártól tábornokként parancsnoka. Később Budán, Szegeden dolgozott.
7. Láhner György:
német származású 54 éves, 32 évig a császár katonája, 48 szeptemberétől a Honvédelmi Minisztérium hadfelszerelési főfelügyelője. Februártól tábornok, mert gyártóeszközök, szakemberek, nyersanyag híján is ellátta feladatát.
8. Knezic Károly:
41 éves, horvát-török származású. 25 éven át a császár katonája, utoljára százados. Harcolt a szerbek ellen,
9. Nagysándor József:
45 éves, 23 évig a császár katonája, utoljára kapitány. A téli harcokban lett a honvédsereg ezredese, majd a tavaszi hadjáratban tábornoka.
10.Gróf Leiningen -Westerburg Károly:
30 éves, német anyanyelvű . A császári századosként jelentkezik önként a szerbek ellen. A tavaszi hadjárat egyik főszereplője, júniusra tábornok.
11. Aulich Lajos:
56 éves, német anyanyelvű. Az osztrák hadsereg alezredese volt. 36 évi szolgálat után lett a honvédsereg ezredese, később a téli és tavaszi hadjáratot végigharcoló tábornoka, végül hadügyminiszter.
12. Damjanich János:
45 éves, szerb anyanyelvű . A császár volt századosa. Saját kérésére került a honvédség vörössipkás zászlóaljához, melynek élén decemberre tábornok lett. A tavaszi hadjárat egyik főszereplője.
13. Gróf Vécsey Károly:
42 éves, az osztrák sereg őrnagya. harcolt a szerbek ellen, decemberre tábornoka a honvédseregnek Áradi és Temesvár megostromlója.
ÍTÉLET
Őfelsége a császár nevében!
ítélet, melyet a magas hadsereg főparancsnokság parancsa folytán összeállított és megesketett hadbíróság az alább nevezett urakkal mint a magyar lázadó hadsereg vezéreivel szemben egyhangúlag hozott meg.
Bűnösnek mondatnak ki hazaárulás bűntettében, ezért az osztrák hadseregben viselt rendfokozatuktól megfosztva
Kegyelmet kérek az elítélteknek!
Istennél a kegyelem!
A tábornokok válaszai
1. „Minek fárad? Nincs az a hosszú beszéd, ami elfedné a gyalázatukat,”
2. „Tiszta lelkiismeretem van, és az utolsó éjszakámon is hagyott aludni.”
3. „Szegény hazám! Vége mindennek! Isten büntesse meg hóhérainkat!”
4. „Eskümhöz és nemzetemhez hű maradtam. Nem félek attól a büntetéstől, amely reám vár.
5. „Szép küldöttség megy Istenhez a magyarak ügyét képviselni’
6. „Amit lehet megtettem, s tudtam, ha megbukunk, felakasztanak.”
7. „Jellemző, hogy Önök ilyen látványban gyönyörködnek.”
8. „Lelkiismeretem felzúdult, s lelkemben egy jobb kor utáni vágy ébredt fel.”
9. „Ma nekem, holnap neked! Éljen a haza! Legyen szabad Magyarország!
10. „Isten veletek bajtársak! Nemsokára más, igazabb bíró előtt fogunk állani!”
11. „A lelkiismeretem tiszta. Ez felment minden önvád alól.”
12. „Azt gondoltam már, hogy én leszek az utolsó, holott a harcban mindenütt én voltam az első.”
13. „Bármi legyen utam vége, azon én többé vissza nem fordulhatok.
Amit tettem katonai, emberi kötelességem volt.
Források:
Gerencsér Miklós: Aradi napló
Az 1848-49-i magyar szabadságharc vértanúinak emlékkönyve. 1873-as kiadás. Halász István 1991.
Forrás: fkfk.hu