Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a Pedagógusok Szakszervezetének nyílt levelére – amelyben hatékony és gyors intézkedéseket sürget a szakszervezet az iskolai erőszak visszaszorítására – kifejtette, az igazságügyi tárcával közösen olyan összehangolt megoldásokat szeretnének találni, amelyek visszatartó erőt és adott esetben hatékonyabb segítséget jelentenek a megelőzésben – áll az OKM honlapján. „A javaslatokat egy hónapon belül ismertetjük” – mondta Arató Gergely államtitkár az MTI-nek.

Arató Gergely aggasztónak és tűrhetetlennek nevezte a pedagógusokat ért támadásokat. A kormány, az intézmények és a civil szervezetek összefogásának és hatékony lépések kidolgozásának szükségességét hangsúlyozta, amely akár a törvényi szabályozás szigorítását is jelentheti.
Arató úgy fogalmazott: „Át kell tekinteni a pedagógusokat védő jogrendszert.”
„A pedagógus ma is közfeladatokat ellátó személy, az ellen elkövetett erőszakos cselekmények kiemelt súlyúak, azonban ez mégsem elég visszatartó erő” – mondta az államtitkár. Épp ezért szeretnék az igazságügyi tárcával összehangoltan megtalálni azokat a megoldásokat, amelyek visszatartó erőt és hatékonyabb megelőzést jelenthetnek. „A pedagógus módszerek mellet ilyenek a büntetőjogi eszközök, a bűnmegelőzési és egyéb civil szervezetekkel való fokozott együttműködés, s akár a közoktatási törvény módosítása is” – fogalmazott Arató.
A tárca azt szeretné, hogy a javaslatok kidolgozásában a pedagógus szakszervezetek is partnerek lennének. „A javaslatokat egy hónapon belül ismertetjük” – jegyezte meg Arató Gergely.
A PSZ egyébként azt szeretné, hogy szülessen országgyűlési nyilatkozat a kérdésben, illetve megfelelő törvények módosításával teremtsenek hatékonyabb jogi védelmet a pedagógusok számára. Javasolja továbbá, hogy a területi szervezetek kezdeményezzék a probléma napirendre tűzését a megyei önkormányzatoknál.
Forrás:OKM, MTI
(www.edupress.hu)