A közoktatás forráselvonásai ellen tiltakozott 18 szervezetA közoktatást érintő, jövőre tervezet forráselvonás ellen tiltakozott 18 szakmai és civil szervezet képviselője október 19-én, Budapesten – írja a Magyar Nemzet Online.

A tiltakozó nyilatkozatot Szebedy Tas, a Gimnáziumok Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke ismertette, majd kiemelte: a költségelvonások tervét nem előzte meg elfogadható hatástanulmány, a közoktatás színvonalának fenntartására és javítására pedig nincs közép- és hosszú távú kormányzati stratégia. Szebedy Tas hangsúlyozta: tiltakoznak az ellen, hogy a pénzügyminiszter döntsön a közoktatás forrásairól.

 

A szerveztek az alapnormatíva, az érettségi, a két tanítási nyelvű és az egyházi oktatás, az alapfokú művészeti képzés, az étkeztetés, valamint a tanártovábbképzés forrásainak csökkentése ellen tiltakoztak. A tájékoztatón a közoktatást érintő forráselvonás megfontolására, megakadályozására szólították fel a parlamenti képviselőket.
A GOSZ elnöke azt is elmondta: az oktatási intézmények működése bizonytalanodik el a tervezettel. Szebedy Tas hangsúlyozta: tiltakoznak az ellen, hogy a pénzügyminiszter döntsön a közoktatás forrásairól. Az ország gazdasági működését és az állami beruházásokat jellemző korrupció során eltűnő milliárdok forrást biztosíthatnának a közoktatás számára – hangzott el.
Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke elmondta: a fővárosi Olimpiai parkban november 7-ére tiltakozó demonstrációt szerveznek.
A gyermek- és ifjúsági sport, valamint a művészeti oktatás támogatásának megvonása, csökkentése ellen emelte fel a hangját Morvayné Bajai Zsuzsanna, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökhelyettese. Ezek hiányában ugyanis "a gyerekek az utcán fognak csellengeni" – mondta el az elnökhelyettes.
A nyilatkozathoz csatlakozott a felsoroltakon kívül többek között a Független Pedagógus Fórum, az Általános Iskolai Igazgatók Országos Szövetsége, a Keresztény Pedagógusok Szakszervezete, a Magyarországi Pedagógusok Egyesülete, a Magyar Nevelők és Tanárok Egyesülete és a Történelmi Egyházak Közoktatási Intézményvezetőinek Egyesülete. Mellettük további 9-10 szervezet csatlakozására számítanak.
(Forrás: Magyar Nemzet Online, MTI)

(www.edupress.hu)