Cáfolta az oktatási államtitkár azt a sajtóinformációt, miszerint nem lesz pedagógus béremelés a jövő évi költségvetésben tátongó 300-350 milliárdos hiány és a megszorítások miatt.
Hoffmann Rózsa az MTI-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: szó sincs ilyen döntésről, és arról sem, hogy a pedagógus életpálya-modell bevezetését felajánlották volna az IMF-nek. Az oktatási államtitkár azt mondta: a pedagógus életpálya-modell elhalasztása a teljes köznevelési rendszer megújításának lépéseit tenné lehetetlenné, és elképzelhetetlennek tartja, hogy ilyen döntés szülessen. Az origo úgy értesült: szinte biztosan áldozatul esik a pedagógus-életpályamodell a jövő évi költségvetésben tátongó 300-350 milliárdos lyuk miatt szükséges megszorításnak. Korábban Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke is megerősítette az információt, hogy az IMF listáján „előkelő helyen” szerepel a pedagógus-életpályamodell bevezetésének elhalasztása.
Az internetes portál szerint a halasztás ráadásul nem is került rá a kormány IMF-nek felkínált „megtakarítási étlapjára”, hanem valamennyi forrásuk szerint „automatizmus volt, hogy megy a kukába”.
{module Forrás: edupress|none}