Azzal kapcsolatban, hogy az ország mely területén hány pedagógusra van szükség, március végén szolgálnak pontos adatokkal – mondta Balog Zoltán az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága előtti éves meghallgatásán hétfőn.

Az emberi erőforrások minisztere hangsúlyozta: nem lesznek tömeges elbocsátások, ugyanakkor számítani lehet munkahelyek megszűnésére.

 

A tárcavezető a köznevelésben elindított átalakításokat részletezve jelezte: az „új Klebelsberg-rendszert” folyamatosan finomítják, hogy világos legyen, mi az önkormányzat, mint működtető és az állam, mint fenntartó dolga. Fontosnak nevezte, hogy az önkormányzati fenntartásban jelentkező „pluszt át tudják menteni” az új rendszerbe. Decemberig 1860 megállapodást kötöttek az intézményekkel, több mint 8 ezer az érintett ingatlanok, és 126 ezer az érintett pedagógusok száma. Azt szeretnék, ha szeptembertől már minél több pozitívumot érezhetnének a terület szereplői – mondta a miniszter.

Augusztusban készülnek el az életpályamodellhez szükséges munkaszerződések
A következő nagy lépés a pedagógus életpályamodell bevezetése – folytatta Balog Zoltán. Azt mondta, augusztusban készülnek el azok az új munkaszerződések, amelyek lehetővé teszik a pedagógusoknak, hogy belépjenek az új életpályarendszerbe. Ezek a pedagógusok az állami pedagóguskar tagjai lesznek – jelezte, kitérve arra, hogy a tartalmi változtatások is elindultak, a Nemzeti alaptantervet elfogadta az Országgyűlés, készülnek a kerettantervek és a kapcsolódó tankönyvek. Balog Zoltán kiemelte: hat szakszervezetből öttel sikerült megállapodni, és a pedagógustársadalom döntő többsége képviselőiken keresztül megértette, „van egy hajó, ami elment, a partról kiabálni felesleges, bent kell lenni a hajóban” és ott kell az érdekeiket érvényesíteni – folytatta.

Csökkenni fog a képzés előtt álló pedagógusok száma
Kijelentette, az átadás-átvétel kapcsán a nehézségeket nem tagadták, de most március közepén kevesebb probléma van, mint januárban volt. Állami fenntartásba vétel történt, nem államosítás – hangsúlyozta, kitérve arra is, hogy nem lesz óraszámemelés az életpályamodell bevezetésével. A képzendő pedagógusok számát ugyanakkor csökkenteni fogják, hiszen itt a legnagyobb a pályaelhagyók aránya. Azzal egyetértett, hogy az intézményvezetők szerepkörét pontosítani, erősíteni kell. A művészeti iskolák minősítését átalakítják, új rendszer lesz – jelezte.

A felsőoktatási rendszer nem reagál érzékenyen a gazdasági folyamatokra
A miniszter kitért arra is: olyan felsőoktatási rendszer jött létre, amely nem tudott megfelelő érzékenységgel reagálni a gazdasági folyamatokra. Közlése szerint a hallgatók 30 százaléka nem fejezi be időben tanulmányait és 20 százalék olyan szakmában tud elhelyezkedni, amihez nincs is szükség diplomára. Az oktatói létszám nem követte a hallgatói létszám csökkenését, és a mostani szakstruktúra nem igazodik a munkaerő-piaci követelményekhez – sorolta, kitérve az egyetemek adósságállományára is. A kormány a Diákhitel2-vel próbált választ adni, ami – ismerte el – nem volt szerencsés lépés. Ma a felsőoktatásba való belépéshez semmi másra nincs szükség, mint egy minimumpontszám elérésére, és hogy az egyetemnek meglegyen a szükséges kapacitása – mondta.

A felsőoktatási intézmények nem kizárólag a hallgatók hozzájárulásából tarthatók fenn
A tárca vezetője kérdésre elmondta: az önfenntartó felsőoktatást soha nem gondolták úgy, hogy kizárólag a hallgatók hozzájárulásából fent lehet tartani az intézményeket. A hallgatói szerződések kapcsán szerinte lehet szakmák és az itthon töltött idő szerint is differenciálni. Jelezte: április végére-május elejére látni lehet, hogy a kerekasztalon miben tudnak egyetérteni, és akkor szívesen beszámol ismét.

 

{module Forrás: edupress|none}