Megkezdődött az Új tudás program társadalmi egyeztetése.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium széles körű társadalmi vitára bocsátotta az Új tudás – Műveltség Mindenkinek programot. A magyar közoktatás megújítását célzó intézkedések célja: a koragyermekkori készségfejlesztés kiterjesztése, a szegregáció visszaszorítása, a kollégiumhálózat modernizációja, tehetséggondozó intézményhálózat kialakítása, a pedagógusok megfelelő ösztönző-rendszerének kialakítása, a közoktatási intézmények mérés-értékelése, illetve a közkultúra megújítása. A programot március 4-én szakmai konferencián ismertette Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Hiller István oktatási és kulturális miniszter. Ezután azonnal megkezdődött a társadalmi egyeztetés szakmai, érdekképviseleti és civil szervezetekkel.
A szaktárca vezetője március 6-án a Pedagógusok Szakszervezete, március 7-én pedig a Kollégiumi Szövetség vezetői előtt ismertette a program részleteit.
„A településszerkezetből és szociális helyzetből adódó esélykülönbségek csökkentésében, a tehetséggondozásban kiemelt szerepük van a kollégiumoknak” – hangsúlyozta Hiller István ma, amikor a Kollégiumi Szakmai és Érdekvédelmi Szövetség (Kollégiumi Szövetség) vezetőivel találkozott. A szövetség 1990-ben alakult, ma már országos szinten tömöríti a középiskolai kollégiumok pedagógusainak 96 százalékát. Valamennyi megyében és a fővárosban is rendelkeznek tagszervezetekkel. Az összes, a kollégiumokat érintő kérdésben rendszeres az egyeztetés az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Kollégiumi Szövetség között, valamennyi érdekegyeztető fórumon részt vesznek a pedagógusaik. Hiller István a mai tárgyalás végén örömét fejezte ki, hogy a Pedagógusok Szakszervezete után újabb fontos szakmai szövetség is támogatja az Új Tudás – Műveltség Mindenkinek programot. A Kollégiumi Szövetség vezetője, Horváth István elmondta, hogy ez a program hozzájárulhat a társadalmi mobilizáció újraindításához, megerősítheti a kollégiumok szerepét a tehetséggondozásban, integrációban.
A szaktárca és a szövetség megállapodott abban, hogy munkacsoportot hoznak létre, amely áttekinti a program elemeit. A középiskolai kollégiumok szakmai és infrastrukturális fejlesztésének célja a kollégiumok körülményeinek a javítása, a kollégiumok vonzerejének növelése. 2010-ig ötmilliárd forintot fordít a kormányzat a kollégiumi programokra és infrastrukturális fejlesztésekre, magántőke bevonásával harmincezer kollégiumi hely megújulhat. A forrásokhoz pályázati úton jutnak hozzá az intézmények. A minisztérium szándéka szerint az elbírálásban részt vesz a Kollégiumi Szövetség is. Hiller István jövő héten folytatja az Új Tudás – Műveltség Mindenkinek program társadalmi egyeztetését, többek között vidéki városokban.
(www.edupress.hu)