Nem tarthatnak szóbeli felvételi vizsgát a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban.

A következő tanévtől nem lesz arra lehetőség, hogy a hat- és a nyolcosztályos gimnáziumokba jelentkező diákok szóbeli vizsgát tegyenek, csak az általános iskolából hozott tanulmányi eredményük alapján lehet őket rangsorolni. Írásbeli vizsgát csak akkor szervezhet az iskola, ha az Oktatási Hivatal által összeállított egységes írásbeli vizsgát íratja meg a tanulókkal.

A kilencedik évfolyamra jelentkező diákok esetében is megváltozik a felvételi eljárás, és az eddigi egyedi, írásbeli felvételi eljárások megszűnnek. Írásbeli vizsgát itt is akkor szervezhetnek az intézmények, ha központilag, azaz az Oktatási Hivatal által összeállított feladatsor alapján felvételiztetnek. Mint elhangzott, szóbeli vizsgát csak akkor szervezhetnek az intézmények, ha bejelentkeznek a központi írásbeli feladatok megíratására.

Azt is szabályozzák a középfokú intézményekben, hogy az írásbeli vizsgák eredménye az összpontszám ötven százaléka, a szóbeli vizsgák pontszáma az összpontszám 25 százaléka lehet. Egyedi írásbeli feladatsort a jövőben egy esetben lehet majd összeállítani: ha az iskola nemzeti, etnikai, kisebbségi oktatásban vesz részt.

A szóbeli vizsgákkal az a probléma, hogy szubjektív voltuk miatt lehetőséget adnak indokolatlan szelekcióra, szegregációra – közölte a kormánypárti politikus. A változások célja az is, hogy szeretnék egyszerűsíteni a felvételi eljárást. A képviselő elmondta: a felvételi eljárást szabályozó oktatási miniszteri rendelet az összes egyeztetésen túl van, és várhatóan ősszel lép hatályba.

 

Forrás: hvg.hu