Szülők számára indít előadássorozatot a Tudatos Szülők Iskolája az IBS-en. Az őszi sorozatot dr. Ranschburg Jenő pszichológus nyitja meg október 17-én, később azonban a családi nevelés és az iskolai oktatás problémáira is kitérnek majd a sorozat előadói.
A Hogyan neveljünk boldog gyermekeket? program során előtérbe kerül többek között a zenepedagógia, de a gyermekek egyéb kompetenciáinak fejlesztésével is foglalkoznak majd.
A szülők, orvosok, tanárok és pszichológusok kezdeményezésére és összefogása alapján létrejött Tudatos Szülők Iskolája neves szakemberek gondolatainak és tapasztalataik megosztása, megvitatása révén kíván segítséget nyújtani a gyermekvárás és nevelés útvesztőiben. Az első eszmecserét október 17-én, vasárnap este 19 órakor rendezik meg. Ennek témájával kapcsolatban az előadó dr. Ranschburg Jenő elmondta: „A korai gyermek-szülő kapcsolat összefoglaló címet viselő előadásomban a szülő-gyermek kapcsolat méhen belüli előzményeiről, a személyes kötés kialakulásáról, a veleszületett temperamentum-jegyek szerepéről fogunk beszélgetni. Megvizsgálják az anya-gyermek és apa-gyermek kapcsolatot, ezek azonosságát és különbözőségét, továbbá a korai tapasztalatok személyiségformáló hatását is.”
Az IBS Színpad és a Tudatos Szülők Iskolája őszi szemeszterében három-négyhetente hétvégenként rendezik meg az előadásokat, melyek a kezdő szülők megpróbáltatásait, és a gyermekáldás várható és előre nem látható problémáit járják körbe rendhagyó módon. A referátumok témái a fogantatástól egészen a kamaszkorig tartó időszakot felölelik. A gyermek testi, lelki, szellemi fejlődését szeretnénk nyomon kísérni és az adott szakértőkkel útmutatást adni a résztvevőknek. Az idei sorozat folytatásaként a közoktatás problémáira is kitérnek majd a sorozat előadói, így többek között előtérbe kerül a zenepedagógia, de a gyermekek egyéb kompetenciáinak fejlesztésével is foglalkoznak majd.
Dr. Ranschburg Jenő október 17-ei előadást követően november 12-én Mohás Lívia író-pszichológus tart referátumot a kezdő szülők megpróbáltatásairól. November 21-én Czeizel Endre orvosgenetikus követi őt, aki a gyermekáldás – gyermekvállalás problémáját járja körbe. December 3-án Paulinyi Tamás író, pszi oktató a gyermekek pszi – képességeinek fejleszthetőségéről, Tarr Bence László filozófus, kulturális antropológus pedig a spirituális gyereknevelésről számol be 2011. január 22-én. Az előadásokat minden alkalommal este 7 órától tekinthetik meg az érdeklődők.
A részvétel további feltételeiről itt olvashatnak az érdeklődők. A jegyárból jegyenként kétszáz forintot jótékonysági célra ajánlanak fel a szervezők a koraszülött intenzív osztályok fejlesztésére az Alapítvány a Károsodott Újszülöttek és Koraszülöttek Rehabilitációjára közhasznú szervezeten keresztül.
(www.edupress.hu)