A legügyesebb diák tollforgatókat, képalkotókat és a legértékesebb campus portálokat díjaztákA Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtóegyesület (MESE) hagyományaihoz híven idén tizedik alkalommal díjazta a felsőoktatási média szereplőit a Szent István Egyetemen március 31-én és április 1-jén megrendezett Felsőoktatási Média Konferencia első napján, a Magyar Sajtó Napja alkalmából.

Az egyetemi sajtómunkások írásait, képeit neves szakmai zsűri bírálta el, többek között Kelen Károly a Népszabadság szerkesztője, Bódis András a Heti Válasz szerkesztője, Bajnai Zsolt a Minőségi Újságírásért Alapítvány titkára és Cséve Gábor a HVG művészeti vezetője. A legtöbb díjat a pécsiek, majd az ELTE  TÁTK diákújságírói vitték, de az elismertek között szerepel szegedi és BME-s hallgató pályamunkája is.

 

A legügyesebb diák tollforgatókat, képalkotókat és a legértékesebb campus portálokat díjaztákÉv írása kategória nyertesei pályamunkájában a gördülékeny stílus fogta meg a zsűrit

Az Év Írása díj négy kategóriában került kiosztásra, így publicisztikában, interjúban, kritikában és riportban egyaránt számos pályaműből válogathatott a zsűri. A díjakat a MESE elnöke, Hornyák Tibor és Kelen Károly adta át a jövő zsurnalisztáinak. A Népszabadság ismert újságírója Barcza Dánielt, az ELTE TÁTkontúr munkatársát, a riport kategória nyertesét emelte ki stílusáért és íráskészségéért, a kritika kategória díjazottját, Kasza Szabolcsot , Univ Pécs újságíróját pedig a több műfajban nyújtott egyenletes teljesítményéért méltatta. Kelen Károly a pályaművek összességével kapcsolatban felhívta a fiatal újságírók figyelmét kifejezőkészségük csiszolásának fontosságára, amit elsősorban szépirodalmi művek és minőségi sajtó olvasásával érhetnek el, illetve tanácsolta a cikkek elküldés előtti többszöri ellenőrzését.

A legügyesebb diák tollforgatókat, képalkotókat és a legértékesebb campus portálokat díjazták„A kép, amely majd többet mond egy hosszú cikknél”

Az Év Fotója elismerést három kategóriában osztották ki. Cséve Gábor a HVG művészeti vezetője az edupress.hu megkeresésére külön méltatta Márk Mirkó, az Univ Pécs fotósának, portré és művészet és tudomány kategória díjazottjának  képeit. „ A fiatalember kiváló fotós látásmóddal rendelkezik. Egy fotós nem csak attól jó, mert jó helyen van jó időben, hanem mert meglátja egy esemény azon részletét, amitől a kép amely majd többet mond egy hosszú cikknél. Számomra fontos a hallgatói értékeléseknél ritkán kiemelt szempont is, a fotó technikai kritériumai, mint az élesség, kompozíció és a megvilágítás.”- indokolta döntését a zsűritag.  Az Év Hallgatói Újságírója szintén az Univ Pécs munkatársa, Kasza Szabolcs lett, a Pro Sperare elismerést pedig az ELTE TÁTKontúr című lapja kapta.

Év Campus Honlapja harmadszor – a zsűri a fiatalosságot, ötletességet értékelte

Az Év Campus Honlapja különleges elismerést idén harmadszor osztotta ki a MESE. Cséve Gábor, zsűritag, a HVG művészeti vezetője szerint az idén nevezett honlapok komolyabbak, mint a korábbi években, ami nem feltétlenül jó irány a hallgató médiában. „Fiataloktól fiataloknak készülő médiában az ötletességet, bátorságot értékelem. A hallgatói médiának nem a hírportálokhoz kell hasonulni!”  – mondja a szakember. Ennek fényében az intézményi kategóriában a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola felveteli.bkf.hu honlapja nyert fiatalos, korcsoport-specifikus megjelenéséért. Campus kategóriában a Debreceni Egyetem  www.hallgato.com portáját találta informatívnak és felhasználóbarátnak a zsűri, míg oktatás és ifjúságtematikus kategóriában pedig a Sulihalo.hu-t méltatták átláthatóságáért és nagy mennyiségű hasznos tartalmáért! Az Év Campus Honlapja Közönségdíjazottja a Hallgato.com lett, amelyet a zsűri is letisztultságáért és jó felépítéséért emelt ki. Különdíjjal a SZIE GTK gtk.szie.hu-t jutalmazták a tartalmi sokrétűségért és a legszebb dizájnért. A díjazottak ajándékcsomagokat kaptak többek között a Port.hu, a Magyar Narancs, a házigazda Szent István Egyetem, a Hegyalja Fesztivál és a Reklámzabálók Éjszakája jóvoltából.

Díjazottak:

Év Írása Publicisztika: Vidó Gábor – PAX-100 és ami mögötte van (Pécsi Bölcsész)(PTE)

Év írása Kritika: Kasza Szabolcs – Beavat és Kizökkent (Univ Pécs) (PTE)

Év írása Riport: Barcza Dániel – Mindig van megoldás (TÁTKontúr)(ELTE TÁTK)

Év írása Interjú: Szabó Orsolya – Bukáskor bízni, sikerkor megijedni (Műhely) (BME)

 

Év Fotója – Hír, esemény: Hegedűs Sándor (TŰ)(SZTE)

Év Fotója – Portré: Márk Mirkó: Titó 1. (UnivPécs) (PTE)

Év Fotója – művészet és tudomány: Márk Mirkó: Lebegés 2. (UnivPécs)(PTE)

 

Pro Sperare 2010 : TÁTKontúr (ELTE TÁTK)

 

Év Campus Honlapja Intézményi kategória:  Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola – felveteli.bkf.hu

Év Campus Honlapja Campus kategória:  www.hallgato.com

Év Campus Honlapja Oktatás és ifjúságtematikus kategória: Sulihalo.hu

Év Campus Honlapja Közönségdíj: www.hallgato.com

Év Campus Honlapja Különdíj: SZIE GTK www.gtk.szie.hu

 

Zsűri:

Év Írása: Kelen Károly Népszabadság; Bódis András Heti Válasz, Bajnai Zsolt, Minőségi Újságírásért Alapítvány

Év Fotója: Cséve Gábor HVG művészeti vezető, Maróti Zoltán
Év Campus Honlapja:
• Varga István, Internet Marketing Klub elnöke, Magyar Marketing Szövetség elnökségi  tagja, Az Év honlapja díj alapítója
• dr. Markovich Réka, Magyar Reklám Szövetség képviselője
• Takács Erzsébet, szerkesztő, Educatio Press Magyar Oktatási Hírügynökség
• Cséve Gábor, művészeti vezető, HVG
• Sáfrány Zsuzsa, Neo Interactive, media and distribution director

• Gara Ágnes, Heti Válasz, kereskedelmi igazgató

 

 

 

további háttérinfo a www.edupress.hu oldalon, a csatolt képek Márk Mirko alkotásai, Év fotója kategória nyertes képei