Az eredetileg tervezettnél egy hónappal tovább, 2014. október 31-ig várja látogatóit a pécsi Leonardo-kiállítás, amely minden eddiginél több látogatót csalogatott a Janus Pannonius Múzeum falai közé az elmúlt 4 hónap során.

A meghosszabbítással az egyéni látogatók mellett az iskolás csoportoknak szeretnének kedvezni.

Pécs, 2014. augusztus 28. – A nagy sikerre való tekintettel a Janus Pannonius Múzeum 1 hónappal meghosszabbítja a „Leonardo, a reneszánsz zseni” című kiállítás időtartamát, így hazánk eddigi legteljesebb Leonardo-tárlata 2014. október 31-ig várja a látogatókat.

„A Leonardo-kiállítás minden eddiginél jobban fellendítette a Janus Pannonius Múzeum forgalmát, hiszen a tavalyi 85 000-es éves látogatószámot idén már július folyamán elértük, augusztus első napjaiban pedig az összlátogatószámunk átlépte a 100 000 főt, ami igen szép eredménynek tudható be egy vidéki múzeum esetében” – mondta Magyar Attila, a JPM gazdasági vezetője. „Külön öröm számunkra, hogy a Leonardo-kiállításra idelátogató vendégek zöme megnézi a JPM további kiállításait is, ennek köszönhető többek között a kiemelkedő látogatószám.”

A JPM már nyár elején megkezdte a tárgyalásokat a Leonardo-tárlat meghosszabbításáról a kiállítás olasz tulajdonosaival, de a végső döntésre egészen mostanáig várni kellett. Az őszi meghosszabbítást elsősorban az iskolás csoportok miatt tartja fontosnak a múzeum vezetése.

„Tavasszal nagyon sok iskolás csoport látogatott meg bennünket, de több olyan visszajelzést is kaptunk, hogy már későn értesültek a kiállításról, nem tudták átszervezni a meglévő programot. Ezek az igények is fontos szerepet játszottak a döntés meghozatalában” – mondta Magyar Attila. – „Múzeumpedagógus csapatunk tehát augusztustól ismét várja az iskolás osztályok, csoportok jelentkezését, számukra a tárlatvezetés mellett szállási és étkezési lehetőséget is kínáló komplex programcsomagokkal tudunk szolgálni.”

Természetesen az iskolás csoportok mellett mindazok élhetnek a meghosszabbítás adta lehetőséggel, akik ez idáig nem tudták meglátogatni az európai szinten is egyedülálló Leonardo-tárlatot.

„Leonardo, a reneszánsz zseni” című kiállításról

A pécsi „Leonardo, a reneszánsz zseni” című tárlat minden idők legátfogóbb Leonardo-kiállítása a polihisztor mérnöki és tudományos munkásságáról, amely Európában először Pécsett látható. A kiállítás bemutatja a reneszánsz lángelme közel 60 méret- és korhű találmányát. A tárlat a Janus Pannonius Múzeum két helyszínén, a Modern Magyar Képtárban (Pécs, Papnövelde u. 5.) és a Martyn Múzeumban (Pécs, Káptalan u. 4.) látogatható 2014. október 31-ig, a hét minden napján 10-től 18 óráig.

További információk: www.leonardopecs.hu

A legfrissebb hírek, információk: https://www.facebook.com/leonardopecs

Osztálykirándulások szervezéséről információ kérhető a kiállítás weboldalán, a jegyvásárlás menüpontban megadott telefonszámokon, továbbá a leonardopecs@gmail.com e-mail címen.

A kiállításra utazóknak a MÁV-Start Zrt. 50%-os alkalmi menettérti kedvezményt biztosít, további információ: http://pecsimuzeumok.hu

A Janus Pannonius Múzeumról: http://www.jpm.hu/

Sajtóinformáció:

Szesztai Zsuzsa

Well PR

zs.szesztai@well.hu

0630/7916-009