Ma már nagyon népszerű Magyarországon is a különböző tornákról sugárzott UFC közvetítés és a legjobb UFC meccsekre millió dollárnyi fogadás érkezik rendszeresen. Megmutatjuk a legjobb bajnokokat!

Az UFC és az UFC súlycsoportok létrejötte

Az Ultimate Fighting Championship (UFC) napjaink egyik legnépszerűbb küzdősport rendszerének, tornájának számít, amelynek népszerűségével egyenes arányban nőtt meg a ufc sportfogadás népszerűsége is, egyes meccsekre ma már sok millió dollárnyi tét érkezik a különböző bukmékereknél. A UFC közvetítés már betette a lábát a magyar otthonokba is, hiszen többször vannak Magyarországon is elérhető közvetítések a meccsekhez.
Ami nagyon érdekes, hogy eredetileg a UFC-ben nem voltak súlycsoportok, amikor 1993-ban megjelent, azokat csak 1997-ben vezették be, így ma már a különböző UFC súlycsoportok külön bajnokokkal rendelkeznek.

Az elején még csak két súlycsoportról volt szó, de aztán az évek folyamán odáig fejlődött a szabályrendszer, hogy ma már 8 különféle súlycsoportban vannak UFC meccsek, így például
Pehelysúlyban
Váltósúlyban
Cirkálósúlyban
Nehézsúlyban
Vagy félnehézsúlyban

2012-től kezdődően pedig már UFC női harcosok is ketrecbe léphetnek és bár a női meccsek akkora nézettségre sosem tarthattak számot, összességében csakis pozitív hozadéka volt a folyamatos bővítésnek. UFC bajnokoknak pedig azokat nevezzük, akik az egyes súlycsoportokban megszerzik a bajnoki címet és azt meg is tudják őrizni. A következő cikkben megnézzük, hogy jelenleg kikről is van szó, kik a UFC legnagyobb ászai, akiknek meccseire sok millióan kíváncsiak és értelemszerűen akik a UFC sportfogadás világában is a leginkább népszerűbbek.
Ami különösen szép ebben a típusú küzdősportban, hogy az egyes UFC súlycsoportok esetén komoly felhozatala van a különböző régiók harcosainak, hiszen ha a nőket és férfiakat egyben nézzük, akkor minden egyes kontinensről van legalább egy bajnok valamelyik súlycsoportban.
A 2022-es évben lesz néhány nagyon várt UFC közvetítés, ahol címmérkőzéseket lehet majd élőben követni, hiszen az idei évben is lesz számos olyan torna, ahol egy regnáló bajnoknak meg kell védenie a címét. A nehézsúly igazi királya a kameruni Francis Ngannou, aki természetesen Franciaországban kezdte pályafutását és akinek legnagyobb erőssége, hogy övé a világon mért eddigi legnagyobb erejtű ütés rekordja is. Az ő legnagyobb kihívója a súlycsoporton belül egyértelműen Ciryl Gane.
Sokan a UFC meccsek között a legjobbaknak a nehézsúlyúak küzdelmét tartják, hiszen itt bőven 100 kilogramm feletti izomkötegek feszülnek egymásnak. A legrégebben regnáló UFC bajnok a UFC női harcosok között található, Valentina Shevchenko a női pehelysúlyban szerezte meg a világbajnoki címet 2018. decemberében és azóta is birtokolja. Ő komoly eredménylistát tudhat magáénak muay thaiban, kickboxkban és UFC-ben is, minden sportot figyelembe véve hatszor tudták eddig megverni a hölgyet, aki ukrán család gyermekeként született Kirgizisztánban, de orosznak vallja magát, miközben kirgiz és perui állampolgársága is van.

Szakértőnk Aladar Kollar szerint egyébként a UFC azért tett szert akkora népszerűségre az elmúlt években, mert egyrészt nagyon komoly marketingmunkával sikerült népszerűvé tenni, másrészt pedig vannak olyan szerethető bajnokai is, akikben sokan felfedezhetik saját magukat. Mert a legtöbb UFC bajnok nem hatalmas pénzügyi háttérrel rendelkező termekből érkezik, hanem sokszor a munka mellett edző, szegény sorban nevelkedő fiatalokból lettek a legjobb harcosok. És ez minden nézőnek hízeleg, ráadásul nem csak 3-4 ország uralja a UFC-t, mint mondjuk a bokszot, de minden régióból és kontinensről is láthatunk jobbnál-jobb harcosokat, így természetesen Magyarországon is egyre népszerűbb ez a fajta sport és küzdelem. A szabályok ismerete azért persze előzetesen hasznos.

A legjobb évek

A UFC szépségét mi sem mutatja jobban, hogy a férfiak pehelysúlyú kategóriájában Brandon Moreno, egy mexikói harcos a világbajnok, aki Mexikó történetének első UFC bajnoka. Az eredménylistája elég szép, hiszen azon kevesek egyike, akit még sosem ütöttek ki, öt döntéssel meghozott veresége és két döntetlen meccse van, ezek mellé gyűjtött már be majdnem 20 győzelmet.
Karrierjében volt néhány törés, például 2018-ban, amikor úgy tűnt, hogy többé nem versenyezhet a UFC-ben, de aztán 2019-ben már vissza is tért egy komoly nézettséget és döntetlen eredményt hozó mérkőzésen. Érdemes kiemelni, hogy a férfiak UFC versenyzői között nagyon tarolnak a nigériai harcosok, jelenleg a középsúlyban és a váltósúlyban is nigériai a világbajnok, Israel Adesanya és Kamaru Usman személyében.
Adesanya karrierje is igazi minta lehet sokak számára, hiszen a Nigériában született sportoló először Ghánába költözött családjával, onnan Új-Zélandra a jobb oktatás reményében. Egész kiskorában és iskolai pályafutása során végig zaklatták, bevallása szerint ez járult hozzá ahhoz, hogy harcművész akarjon lenni. A UFC-ben végrehajtott 21 győzelemmel és egyetlen vereséggel mutatta meg, hogy mennyire lehetséges ez.
A másik bajnok, Kamaru Usman szintén nem Nigériában futotta be a UFC karriert, hanem 8 éves korában az Egyesült Államokba került, ott aratott szép sikereket először birkózásban. Bár 2013-ban rögtön a második meccsén vereséget szenvedett, azóta nincs megállás a UFC-ben, 20 győzelem mellett egyetlen veresége van.

Néhány rekord a végére

Akit még érdemes a UFC bajnokok között megemlíteni, az a félnehézsúlyú/cirkálósúlyú férfi bajnok, Glover Teixeira. Ő a valaha volt második legidősebb bajnok a UFC történetében és a valaha volt legidősebb ember, aki világbajnok tudott lenni elsőre. Az ő karrierje is igazi minta a szegényebb sorban nevelkedők számára, hiszen egy olyan brazil településen és negyedben nőtt fel, ahol még áram sem volt és az egész városkában egyetlen benzinkút üzemelt csak. Innen jutott el először az Egyesült Államokba, ahol a mezőgazdaságban dolgozva igyekezett otthoni családját támogatni.
A 12 órás napi műszakok után Teixeira órákat töltött még az edzőteremben, így indult karrierje. Eredménylistája elég hosszú és színes, hiszen 33 győzelme mellett van 7 veresége is, köztük három kiütéses. A most 42 éves harcos végül 2021-ben ért a csúcsra, amikor megszerezte a világbajnoki címet a UFC 267-en, miután ellenfele már a második menetben feladta a küzdelmet egy fojtás eredményeként.