0-3
Diego Forlán két góljával és Alvaro Pereira találatával Uruguay 3-0-ra legyőzte a házigazda Dél-Afrikát és nagy lépést tett a továbbjutás felé. A dél-amerikaiak végig kapura veszélyesebben játszva futballoztak, az utolsó szűk negyedórát pedig emberelőnyben játszhatták le Khune kapus kiállítása miatt. A házigazda nagy gondba és győzelmi kényszerbe került.
A vb-n eddig megszokott óvatos játékkal kezdtek a csapatok, Uruguay némileg kezdeményezőbben lépett fel, kisebb lehetőségekig el is jutott, majd a 24. percben meg is szerezte a vezetést. Forlán lőtt jó 25 méterről, megpattanó lökete a léc alá vágódott. Az első félóra végén Suarez növelhette volna az előnyt, de éles szögből csak az oldalhálót találta el. Dél-Afrika próbálkozott becsülettel, de igazi helyzet nélkül vonulhatott szünetre.
A fordulás után Cavani került rögtön helyzetbe, majd Forlán beadása után Lugano előtt adódott nagy lehetőség, de nem tudta gólra váltani. A házigazda mezőnyben egyenrangú ellenfél volt, de a kapu előtt nem igazán tudott nagyot alkotni.
A 76. percben aztán óriási gondba kerültek a dél-afrikaiak, Khune húzta el Suarez lábát az ötösön, az uruguayiak tizenegyest kaptak, a portás pedig piros lapot. A büntetőt Forlán kegyetlenül bevágta, így ő lett az idei vb első duplázója. A hátralévő időben Parreira játékosai mentek előre becsülettel, de az uruguayiak kontrollálták a játékot, így nem alakult ki veszély a kapujuk előtt.
A hosszabbításban aztán megadta a kegyelemdöfést is Uruguay, Suarez beadását Alvaro Pereira fejelt közelről a hálóba, így a vége 3-0 lett. A dél-amerikaiak nagyot léptek a továbbjutás felé, Dél-Afrika pedig annál nagyobb gondba került.
Dél-Afrika – Uruguay 0-3 (Forlán 24., 80. – a másodikat 11-esből, A. Pereira 94.)
Forrás: pepsifoci.hu