Sárrétudvari nyugodt és csendes település, ahol egy merészet álmodó család alázatos munkájaként született meg a Sárréti Pegazus Lovarda és Vendégház.

 

Amikor a vendégkönyvükbe írt bejegyzéseket olvasom, a sok-sok dicsérő mondat között egy lélekemelő gondolatsor kerül elém a Madarász utcai Onkológiai osztály gyógyult gyermekeinek és kísérőinek tollából.

„Újabb hónap, újabb évek, újabb mosolyok és könnyek, jön majd tél és lesz még új nyár, de olyan hely ahol ilyen hamar otthonra leltünk még nem adatott. Mi ezt megbecsüljük és megköszönjük!

A hangok, a fények, az illatok az ízek mind csodálatos érzést keltenek bennünk, magunkkal visszük, és mindig felidézzük, ha kicsit elfáradunk és elfelejtjük, hogy igen, létezik ilyen! Hálás köszönet érte!”

Ezek után hirtelenjében nem jut más az eszembe, amikor Kádár Gyulánét, Icát, a lovarda és vendégház tulajdonosát, motorját kérdezem:

– Hogy is van ez?

– Hosszú történet a miénk – kezdi Ica. – Magam is falusi gyerekként nőttem fel, szüleim parasztemberek voltak, néhai édesapám lovakat is tartott. Fiam és a lányom – aki többszörös országos bajnok díjlovaglásban – mindennapos vendégek voltak a nagyszülői portán, és Ildikó úgy beleszeretett a lovakba, hogy az azóta is kíséri életét.

– Ez vezetett egyenesen a vendégház és a lovarda elindításához?

– Nagy részben igen. Édesapám halála után megörököltük az ingatlant, s mint a vidéki élet, a természet szerelmesei mertünk nagyot álmodni. Ildikó – aki a Debreceni Lovas Akadémián Szladek Róbert tanítványa volt – már 2007-től foglalkozott lovas oktatással, s úgy gondoltuk, hogy e szolgáltatást bővíteni kellene szállásadással, falusi vendégfogadással is. A szülői házat sajnos le kellett bontani, helyére épült meg vendégházunk és a „birtok” területén az istálló, valamint a fedett lovarda is. 2010 őszétől működik a Sárréti Pegazus Lovarda és Vendégház.

– Vendégházuk egészét látva kiválóan ötvözték a hagyományok és a modern kor igényeit. Azt gondolom, az Önöknél pihenő emberek számára valóban felejthetetlen ez a környezet.

– Amikor terveztünk, a legfontosabb szempont az volt, hogy a szállás egyedisége a hamisítatlan falusi környezetet sugallja a vendégek számára, mely kiváló lehetőséget nyújt a mindennapi stressz levezetésére, családi- illetve baráti kapcsolatok elmélyítésére, csapatépítő programok lebonyolítására. Azt a célt tűztük ki, hogy a vidéki turizmust kedvelők megtapasztalják: a természetközeli életforma semmivel össze nem hasonlítható élményét. Ma már látjuk, hogy kiváló utat választottunk. Mert kinek a szívét ne melengetné meg, ha madárdalra, kakaskukorékolásra ébredhet, és egy teljesen stressz mentes zónába kerül, és a lovardánk által kínált aktív pihenést választhatja? A vendégház egyébként 19 fő elszállásolására alkalmas. A belső elrendezését tekintve a földszinten és az emeleten is két-két szoba található. Mindegyik szobában 2 ágy van és mellé igény szerint 2 pótágyat tudunk elhelyezni. Minden szoba saját tusolóval és wc-vel rendelkezik.

– Vendégeiknek teljes ellátást kínálnak az étkezésben. Ezt is a vidéki „feeling” jegyében?

– Amit a gasztronómia területén ajánlunk: svédasztalos reggeli, menüválasztásos ebéd és vacsora, bográcsozási, grillezési lehetőség. Ételeinkben ötvözzük a hamisítatlan és hagyományos falusi ízvilágot a nagyszüleinktől megszokott ízekkel. Mindezt becsomagoljuk baráti-családias hangulatba. Olykor – főleg a gyerekek – arra is rácsodálkoznak, honnan kerül asztalukra az étel: például hogy az igazi tej nem dobozból kerül az asztalra, s a tyúkok alól kiszedett tojásból fogyasztják a rántottát. Mindezekkel is igyekszünk hozzájárulni ahhoz, hogy életre szóló élményt nyújtsunk a vendégeknek, s hogy visszatérve a mindennapjaikba, képesek legyenek maradandót alkotni az élet minden területén.

– Lovardájuk ma már ismert és elismert. Milyen az érdeklődés e szolgáltatásuk iránt?

– Itt az Észak-Alföldön, Sárrétudvari nyugalmat és csendet árasztó környezetében az aktív pihenésre vágyó vendégeknek a lovarda remek alkalmat kínál az év bármely szakában, hiszen – miként vendégházunk is – egész évben nyitva tart. Szlogenünk egy régi arab mondás: „A ló hátán van a földi mennyország.” Célunk a lovaglás, mint szabadidős sporttevékenység népszerűsítése és környezetünk élővilágának megismertetése. Lovasaink oktatása során komplex oktatást nyújtunk, mely magában foglalja a ló megismerésétől és ápolásától kezdve, a terepen való lovaglásig az összes részletet. A lovarda szakmai vezetője lányom, Ildikó, aki kiváló szakemberekkel dolgozik együtt. Jelenleg tizenkét lovunk és egy pónink van. Az oktatás minőségét talán az mutatja legjobban, hogy az általunk működtetett lovas egyesület fiataljai szinte minden versenyen az élen végeznek, s gyűjtik be sorozatosan az elsőségeket. E nyáron négy teltházas lovas tábort szerveztünk, az utolsóra augusztus derekán kerül majd sor. Ne tűnjön szerénytelenségnek, de a résztvevő gyerekek úgy imádnak itt lenni, hogy a tábor végén nem vágyódnak haza.

– Mit jelent ma az Ön számára a Sárréti Pegazus Lovarda és Vendégház?

– Mindent! Civilben én egy könyvelőirodát vezetek, ám amikor idejövök – s ez gyakran megtörténik – igazán feltöltődöm. Az itteni teendők, a vendégekkel való beszélgetések kellemes kikapcsolódást jelentenek számomra. Nagyobb rendezvényeinken – esküvők, baráti társaságok összejövetele, munkahelyi csapatépítő tréning, meglepetés party – igyekszem kihasználni a lehetőségeket, hogy új barátságok szülessenek, s hogy tőlünk mindenki pozitív életérzéssel, felejthetetlen emlékekkel térjen vissza a mindennapokba.

További információk: www.sarretipegazus.hu

Forrás: https://www.facebook.com/Videkjaro