Hiányosak a középiskolások pénzügyi ismereteiA középiskolások pénzügyi ismereteit mérte fel az Econventio Közhasznú Egyesület és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Gazdaságtudományi Kara által végzett kutatás, amely október 19-én tartott bemutatójának a program védnöke, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) adott otthont.

Domonkos László, az ÁSZ elnöke elmondta, fontos, hogy a jövő vállalkozói, és munkavállalói tisztában legyenek alapvető gazdasági ismeretekkel, ezért is szorgalmazzák, hogy a pénzügyi ismeretek oktatása helyet kapjon a tananyagban.

 

A Econventio és a SZTE által létrehozott kutatócsoport 2011 tavaszán végezte a pénzügyi kultúrára vonatkozó felmérését középiskolások körében. A kutatásban 62 iskola 5734 diákja vett részt. Ahogy Sápi Ákos, az Econventio elnöke elmondta, jelenleg ez a legnagyobb mintavétellel lezajlott vizsgálat Magyarországon ebben a témában. A vezető hozzátette, a legnagyobb aktivitással szereplő öt középiskola diákjai egy pénzügyi táborban is részt vehettek Balatonlellén, ahol többek között a pénzhez való attitűdről, a banki pénzügyek gyakorlati részéről is tanulhattak.
Kovács Péter, a SZTE Gazdaságtudományi Karának docense ismertette a kutatás eredményeit. A pénzügyi ismeretekre irányuló érdeklődés, illetve tájékozottság inkább a fiúkra jellemző, mint a lányokra. Korcsoportokat tekintve a 14-16 éves korosztály kisebb érdeklődést mutat a témával kapcsolatban a többi középiskolás korcsoporthoz képest. A középiskolások közel hatvan százaléka úgy gondolja, hogy Magyarországon nem lehet tisztességesen meggazdagodni, illetve ha valaki vinni akarja valamire itthon, akkor bizonyos szabályokat meg kell szegnie. 48 százalékuk szerint hosszabb távon egy stabil munkahely, 49 százalékuk szerint egy stabil saját vállalkozás jelenthet kiszámíthatóbb anyagi hátteret. A középiskolások három fő pénzforrása a zsebpénz, az ajándékként kapott pénz, illetve a munkából származó pénz. Pénzét 64 százalékuk kézpénzben, 27 százalékuk bankszámlán tartja. A válaszadó diákok körülbelül hatvan százaléka korlátozott lehetőségekkel bír a családi kiadások terén, csupán 28 százalékuknál alacsonyabb a költés a bevételeknél a családi kasszát illetően.
Az adatok szerint a diákok gyengén teljesítettek a tőzsdét, adótartalmat, nyugdíjba menetelt tekintve. Az ÁSZ elnöke elmondta ezen mindenképpen változtatni kell, hiszen a munkavállalók ötven százaléka vállalkozó lesz, így tisztában kell lennie a legfontosabb pénzügyi ismeretekkel. Az Ecoventio a felmérést követően egy pénzügyi roadshow elindítását tervezi, ahol játékosan, de hatékonyan vezetnék be a diákokat a pénzügy világának rejtelmeibe.
(www.edupress.hu)