Manapság egy gyermek kegyetlen elverése egyértelműen nem csak a jog, de a laikus polgár nézőpontjából is bűncselekmény – kivéve, ha az agresszor a saját gyermekét veri el! Ez (leszámítva talán, amikor tragikus következményekkel jár) más eset, ilyenkor a szemtanúk szemérmesen elfordulnak, és általában a rendőrség is szemet huny: a szülő éppen „nevelt”, „teljesítette kötelességét”, ebbe nem lehet senkinek beleszólása.

A pszichológia a családon belüli erőszaknak – a résztvevők személye szerint – három megnyilvánulási formáját írja le. Az egyik a házastársak közötti, a másik a gyermek elleni, a harmadik pedig a családban élő idős (részben vagy teljesen magatehetetlen) személy elleni erőszak, amely azonban nemcsak fizikai brutalitás lehet, hanem szándékosan és folyamatosan előidézett lelki gyötrelem is. A fizikai bántalmazásra soha nincs elfogadható mentség, de a megalázás, a szándékos és tartós pszichológiai kínzás önmagában is „családon belüli erőszak”-nak minősülhet, nem beszélve arról, hogy sokszor megelőzi – és bizonyos értelemben magyarázza – a fizikai erőszakot. Ne felejtsük el azt sem, hogy – a fizikai erőszak sajátos formájaként – meglehetősen gyakran találkozunk a gondoskodás elmulasztásával, a gyermek vagy az idős családtag végzetes elhanyagolásával, ami azt jelenti, hogy nem csak az agresszív bántalmazás, de a segítő beavatkozás is a családon belüli erőszak fogalomkörébe tartozik, fogalmazta meg Fleisz Kinga pszichológus.
Közelebbről megvizsgálva a családon belüli erőszak fent leírt formáit, rendszerint azt találjuk, hogy valamennyinek a dinamikája azonos: az elkövető hibásan alkalmazza erejét, családon belüli hatalmát, ellenőrzési, irányítási lehetőségeit, autoritását. A közös dinamika következtében sokszorosára nő a valószínűsége annak, hogy az olyan családban, ahol az erőszak egyik formája már előfordult, jelen van – vagy rövid időn belül megjelenik – az erőszak másik formája is!
Sem a családon belüli erőszak elkövetői, sem pedig áldozatai nem rendelkeznek speciális pszichológiai profillal, azaz senki nem tudja megmondani: azonos családon belül miért agresszív és bántalmazó az egyik családtag (például az apa), és miért nem ilyen a másik (például az anya). A kutatások azonban egyértelműen utalnak arra, hogy léteznek bizonyos kockázati és ellenállási faktorok, melyek a családi erőszak komplex jelenségkörét kétségtelenül befolyásolják. A kockázati faktorok közül elsősorban azok a szociokulturális hagyományok, amelyek egyes társadalmi csoportok számára ma is „előírják” a családtagok bántalmazását, de közéjük tartozik az alkohol- és a drogfüggőség is, valamint az erőszak előfordulása valamelyik családtag korábbi családjának történetében. Ugyanakkor akadnak emberek (férfiak és nők egyaránt), akik e kockázati faktorokkal megterhelten sem erőszakosak a családban: pszichológiai ellenállásuk – belső visszautasításuk – erősebb, mint a családi hagyományok, vagy éppen az alkohol és a drog „csábítása”. Az erőszakra vonatkozó szociális attitűdök (vélemények, hiedelmek) és gyakorlati tevékenységek szintén szerepet játszhatnak a családon belüli erőszak megjelenésében. Például bármilyen lőfegyver jelenléte a család otthonában növeli a gyilkosság kockázatát, és a véres akciófilmek rendszeres nézése a televízióban kétségtelenül befolyásolja az erőszakkal kapcsolatos attitűdöket, és magát az agresszív viselkedést is. Természetesen nemcsak a társadalom hat a családra, de a család is a társadalomra: a családban megjelenő erőszak egyfajta „tanulási terepe” a később – más szociális helyzetekben és más interperszonális kapcsolatokban – előforduló agresszív magatartásnak. Az áldozat, valamint a család számára az erőszak súlyos és tartós fizikai, pszichológiai károkat okozhat, és – túl a családon – komoly gazdasági, szociális következményekkel jár a társadalomban is, magyarázta Fleisz Kinga.

Forrás: szatmar.ro