Befejeződött annak a száz bűnmegelőzési tanácsadónak a képzése, akik szeptember második felében kezdik meg munkájukat a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által kijelölt középiskolákban. A tanácsadók országszerte mintegy 200 intézményben kezdik meg a munkát azt követően, hogy az érintett intézmények a rendőrséggel megkötötték az együttműködési megállapodást.

 

Azt, hogy egy tanácsadó hány intézményben végez majd el feladatokat, nagyban befolyásolja az iskolák mérete.

A rendőrtisztek a 60 órás képzésen elsajátították a szükséges jogi ismereteket, a fiatalkorúakkal kapcsolatos büntető- és szabálysértési eljárási szabályokat, illetve pedagógiai, konfliktuskezelési és kábítószer-megelőzési is tanultak.

Mindettől azt várja a rendőrség, hogy a fiatalok egyre inkább el tudják kerülni, hogy bűncselekmények sértettjévé, illetve elkövetőivé váljanak. A rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a családon belüli erőszakra, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekre, az internet veszélyeire, valamint a közlekedésbiztonságra.

A rendőrtisztek a gyermek és ifjúságvédelmi feladatok ellátásán kívül, támogatják a már működő rendőrségi iskolaprogramokat is.

A tanácsadók munkájukat a tankerületekkel egyeztetett éves munkaterv alapján az iskolák vezetőivel együttműködve látják el, részt vehetnek osztályfőnöki órán, de akár szülői értekezleten is – közölte a police.hu-n az ORFK.

{module Forrás: edupress}